BJG Basketball – kezdődik a Play off!

Májusban lejátszották a BJG Basketball kosárlabda bajnokság második fordulóját, mellyel eldőlt, hogy mely csapatok jutnak be kiemeltként a rájátszásba. A bajnokságban 6 csapat vett részt és az úgynevezett "Wild Card" rendszerben kerül lebonyolításra a rájátszás. A végső helyezések alapján az első 2 csapat kiemeltként egyből bejut a rájátszás elődöntőjébe. A 3. helyen kiemelt csapat a...

BJG Basketball – 11B dominancia, oregoni igazolás és szoros mérkőzések az első fordulóban!

Az idei tanévben újból megrendezésre került a BJG Basketball kosárlabdabajnokság, amelyre ezúttal 6 csapat jelentkezett. Az első forduló fordulatos és színvonalas mérkőzéseket hozott.

A mérkőzések összefoglalói (lent pedig a képek és statisztikák):

  1. 10FA - 10FB  16 - 15

A bajnokságot a 10F két csapata nyitotta. A mérkőzés kezdetén fej-fej mellett haladtak a...

Jó eredmények a röplabda versenyeken!

Iskolánk 2019. március 5-én röplabda versenyen vett részt Mindszenten. Diákjaink több kategóriában is szépen helyt álltak. A III. és IV. korcsoportos lányok, nagyszerű játékkal a 2. helyezést érték el.

A következő megmérettetés Szegeden a megyei diákolimpia volt. Itt a III. korcsoport 3., míg a IV. 4. helyezés ért el. Iskolánk büszke lehet diákjaink...

Mezei futóverseny – továbbjutottunk az Országos Döntőbe!

Március 20-án, szerdai napon, Hódmezővásárhelyen rendezték a mezei futóverseny diákolimpia megyei döntőjét. A versenyen eldőlt, hogy mely versenyzők és csapatok jutnak tovább az országos döntőre, Gödöllőre. Gimnáziumunkból hét tanuló vett részt a futóversenyen különböző korcsoportokban, akik mind nagyszerű eredményeket értek el.

Az első és egyben a legfiatalabb...

Küzdősport és Önvédelem óra a BJG-ben!

Március 13-án, szerdai napon, a 10.C osztály testnevelés óráján, Bársony Bianka tanuló küzdősport és önvédelem órát tartott.

Az ötlet egy februári testnevelés órán merült fel, amikor is Huszák Béla tanár úr küzdősportos órát tartott, ekkor Bianka sérülés miatt felmentett volt, de közölte tanár úrral, hogy már évek óta jár önvédelmi edzésekre, és ha van rá lehetőség, akkor...

BJG Basketball – Rajtol a tavaszi forduló!

A nagy várakozásra és a tavalyi sikerekre való tekintettel, március 25-én, hétfői napon elkezdődik a BJG Basketball tavaszi fordulója. A mérkőzéseket az előző félévhez hasonlóan a kis tornateremben fogják lejátszani a csapatok, a döntő és helyosztó meccsek pedig iskolánk nagy tornatermében lesznek.

A jelentkezéshez szükség lesz egy csapatnévre és a csapatban résztvevő játékosok nevére, osztályára (egy csapatban különböző...