Csongrádi TErmészetTUDOmányos Diáklaboratórium
A SZE-RE-TED Labor és a Szent-Györgyi Albert Agóra immáron kilencedik alkalommal rendezte meg a természettudományos családi napját, a Kísérletek Kavalkádját. A szegedi rendezvényre az iskolánkban működő Diáklabor is meghívást kapott. Szabó László tanár úr négy…
A Csongrádi TErmészetTUDOmányos Diáklaboratórium versenyt hirdetett a természettudományok iránt érdeklődő nyolcadikos diákok számára. A 4 fős csapatok tagjai biológia, fizika és kémia tantárgyakhoz kapcsolódó tanulókísérleti megfigyeléseket, hagyományos és számítógépes méréseket végeztek a versenyen. Szükség volt…
A Nemzeti Innovációs Ügynökség Zrt., mint közreműködő, támogatja a Selye János diáklaborhálózat kiépítése című felhívására benyújtott, XIA-DIÁKLABOR-23-06 azonosítószámmal nyilvántartott pályázatot. A Szegedi Tankerületi Központ, mint Konzorciumvezető „A természettudományos gondolkodás és kutatás készségeinek fejlesztése a Dél-alföldi…
A Csongrádi Batsányi János Gimnáziumban 2015 óta működik a Diáklaboratórium. Hét éve rendszeresen fogadjuk a régió általános iskoláinak diákjait tömbösített természettudományos tanórákra Csongrádról, Bokrosról, Csanytelekről, Felgyőről, Szentesről, és Tömörkényről. E tanév péntekjei a világjárvány előtt…
Fizika és biológia témájú foglalkozásainkra kisgyermekek és szüleik, nagyszüleik jelentkezését várjuk, azokét, akik szeretnének együtt laboratóriumi kísérleteket és megfigyeléseket végezni. Szabó László tanár úr foglalkozásának címe: Színes fizika kísérletek. Lesz itt minden színes dolog: olajfolt a vízen, szivárvány…
A kémia és biológia témájú foglalkozásokra kisgyermekek és szüleik, nagyszüleik jelentkezését várjuk, azokét, akik szeretnének együtt laboratóriumi kísérleteket és megfigyeléseket végezni. Tábori Levente tanár úr annak jár utána, hogy mi az elemek titka a kémikus…
Mini LaborKaland címmel 4 hetes eseménysorozatot indítottunk az ötödikes-hatodikos batsányis diákjaink számára. Az elvégzett tanulókísérletek a természetismeret tantárgyhoz kapcsolódtak, így az elméleti órákon tanultak kiegészültek saját élményekkel, gyakorlati tapasztalatokkal. A gyerekek 10-14 fős csoportokban, laboratóriumi…
Több éves hagyományunk szerint november utolsó péntekjén a batsányis nyolcadikosok veszik birtokba a Diáklaboratóriumot. A tanári bemutatók mellett a természettudományos tanulókísérletek alkalmat teremtenek a saját tapasztalatokon alapuló ismeretszerzésre és a tanultak jobb megértésére, gyakorlati alkalmzására.…
Idén első alkalommal a Piroskavárosi Általános Iskola nyolcadikosai vettek részt biológia, fizika, kémia és számítógépes mérések foglalkozásokon a Batsányi János Gimnázium Természettudományos Diáklaboratóriumában, osztályfőnökük kíséretében. Gilicze Tamás tanár úrral megismerték a számítógépes mérési adatgyűjtés módszerét,…
E tanévünk elején saját osztályaink számára szerveztünk félnapos kirándulást a természettudományos kísérletezés világába. Kalandozásokhoz most nem utazhattak messzebbre diákjaink, ezért a diáklaboratóriumban elérhető lehetőségek újragondolásával tettük színesebbé a tanulás hétköznapjait. A LaborKalandba azokat az osztályainkat…