Nyelvtanulás a BJG-ben

Intézményünkben számos lehetőség adódik a tanulóink számára, hogy nyelvtudásukat fejlesszék. Több nemzetközi pályázatunk tette eddig is lehetővé, hogy 5-12 évfolyamos diákjaink közül az érdeklődők eljussanak Európa különböző országaiba. A következő videóban néhány tanulónk beszámolója hallható…

Mentorprogram a Batsányiban

A „School is cool” (Tutoring to boost young pupil’s motivation) című Erasmus+ program keretében iskolánk 13 diákja (Oláh Tímea, Papp Ágnes, Forgó Judit 10A, Szabó Tímea Szkarlett, Koncz Réka 10B, Veszprémi Csongor 10F, Illés Bálint…

ES WEIHNACHTET SCHON – KARÁCSONY KÖZELEG

Karácsonyi német óra A 8. F osztály csoportjaiban a német nyelvű országok karácsonyi szokásaiba való betekintéssel, daltanulással és karácsonyi jókívánságok megfogalmazásával hangolódtunk az ünnepre. A rendhagyó óra során kisfilmet láthattunk a legszebb német adventi vásárokról,…

Magyar-lengyel projekt

A 2018-2019-es tanévben is folytattuk azt a hagyományt, hogy iskolánk diákjai részt vesznek egy német nyelvű levelező projektben. Csongrád testvérvárosa, a lengyel Belchatow egyik középiskolájával közösen indítottuk ezt a projektet, amelynek célja, hogy a diákok…