„A hála a nemes lélek jele.” (Aiszóposz, görög mesemondó)

A 2021/2022-es tanévet iskolánk – a tavalyi évben megvalósult munkánk eredményeképpen – Örökös Boldog Iskolaként kezdhette meg. Ezt az elismerő címet csak egy évre kaphatja meg minden sikeresen pályázó intézmény, amelynek feltétele, hogy legalább 3 iskolai csoportban megvalósuljon a pályázat 1 éven át. Az elmúlt évben a pályázatban résztvevő batsányis osztályfőnökök és osztályaik ezt a feltételt sikeresen megvalósították, így ettől az évtől már 131 diák és 5 osztályfőnök dolgozik azért, hogy az úgynevezett érzelmi intelligencia játékos fejlesztése során minél empatikusabbak, segítőkészebbek legyünk, egyúttal minél hatékonyabban tudjuk menedzselni az életünket jó önismeretünknek és asszertív viselkedésünknek köszönhetően.

A 10 tematika ebben az évben is számos lehetőséget kínál arra, hogy érdekes és változatos formában tudjunk a batsányis diákokkal együtt tevékenykedni és társas kapcsolatainkat is fejleszteni. Szeptemberben a hála téma kapcsán (ami többek között kiemel a másokkal való összehasonlítgatás világából, és megtanít örülni annak, ami van; egyúttal összeegyeztethetetlen a negatív érzésekkel, ezért képes megszüntetni a haragot, az irigységet, a keserűséget, a szenvedést) a következő tevékenységekben vettek részt a batsányis diákjaink:

Az 5/F osztályos fecskék Huszák Béla osztályfőnökükkel első lépésként megismerkedtek a hála fogalmával és átbeszélték a hálával kapcsolatos élményeiket. Megfogalmazták azt, hogy a hála a jó dolgok elismerésének emberi módja. Megbeszélték, hogy jó érzés hálásnak lenni és a diákok arról is beszámoltak, hogy nagyon jó érzés, amikor valaki hálás nekik. A bevezető beszélgetés után körkérdések következtek, így a diákok saját történeteiket mesélték el a háláról. A történetek után az interaktív táblára mindenki felírt egy hálával kapcsolatos kifejezést és a „rajzban mondom el” című feladattal zárták az órát, így a tanulók lerajzolták egy-egy hálával kapcsolatos élményüket.

A 8/F osztályban (iskolai koordinátorként) új ötlettel igyekeztem motiválni diákjaimat a téma feldolgozására, így a szeptemberi szülői értekezletre a szülőknek írtunk hála gondolatokat, amelyek – a visszajelzések alapján – jó érzéssel töltötték el őket. Nem feledkeztünk el az iskolai dolgozókról, felnőttekről sem, akiknek szintén hálaüzenetekkel, kis meglepetésekkel köszöntük meg azt, hogy tiszta, rendezett körülmények között és (a szervező munkájuknak köszönhetően) gördülékenyen kezdhettük meg az új tanévet.

A 10/F osztály Kissné Kocsis Marianna osztályfőnökkel osztályfőnöki órán beszélgetett a háláról, összegyűjtötték, kinek miért lehetnek hálásak. Hálásak valamennyien, hogy újra közösségben lehetnek, ezért  ezt egy budapesti kirándulással erősítették meg. A délelőtti programon történelmi utazáson vettek részt, hiszen hálásak azért is, hogy a mai körülmények között élhetik mindennapjaikat. Délután közösségépítő programon vettek részt, hiszen a hála mellett az is fontos, hogy erősítsék a már meglévő értékeket életükben.

A 12/F osztály Lovas Laura osztályfőnökkel (mint rangidős végzős osztály) igencsak kitett magáért, hiszen sok más elfoglaltság mellett vállalták a programban való aktív részvételt, ami igazán felemelő érzés. Szeptemberben, jelenléti oktatásba visszatérve, mindenki kapott egy-egy puzzle darabot, amire hálaüzeneteket írtak. A diákok átgondolták, hogy miért lehetnek hálásak szeptember 1-jén. A hálaüzenetek mellett egy-egy fontosabb tervet is megfogalmaztak. A puzzle-darabokat összeillesztették eggyé, és az osztályteremben lévő szekrényre kiragasztották, így majd egész évben láthatják, hogy mit gondoltak az év legelején, milyen céljaik vannak, azok megvalósításában hol tartanak, és miért/kiknek lehetnek már hálásak.

Boldogságóra koordinátorként én is csak hálás lehetek azoknak a szülőknek, kollégáknak és diákoknak, akik felismerték a program fontosságát, hasznosságát ebben az évben is, és a tanév során (remélhetőleg a későbbiekben a felnőtt életükben is majd) tudatosan kívánnak tenni azért, hogy egy olyan világban élhessünk, amelyben fontosak a mély és tartalmas emberi kapcsolataink, az empátia, az érzelmi intelligencia fejlesztése, természetesen a megfelelő (szakmai) tudás megszerzése mellett.

 

 

 

Az osztályfőnökök beszámolói alapján írta:

Rideg-Fekete Márta, szakmai pályázati koordinátor, boldogságórát tartó szaktanár,

osztályfőnök, angol– ének-zene szaktanár