A zene világnapját iskolánkban rendhagyó módon ünnepeltük meg 2020. október 1-jén, mivel ebben az évben nem volt lehetőségünk sem (a korábbi években már megszokott és nagy sikerű) koncert megszervezésére iskolánk diákjainak előadásában, sem a közös…
Iskolánk a 2020/2021-es tanévre is elnyerte a Boldog Iskola címet, így szeptembertől folytathatjuk azt a tavaly elkezdett szakmai munkát, amelynek eredményeképpen ebben az évben is jogosultak vagyunk a cím használatára. A pályázatban ettől az évtől…
Igazolások, családi pótlékos papírok, jogviszony igazolások, bizonyítványok kiadása és egyéb ügyintézés 2020. június 24. (szerda) 9-13 óra Kiss Attila …
Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! A tanulóknak hétfőtől határozatlan ideig nem kell iskolába jönni. A tegnapi miniszterelnöki tájékoztatást illetően kérem, hogy várjá(to)k meg az osztályfőnökökkel korábban kialakított csatornán a további közös munkához szükséges információkat, melyet leghamarabb…
Augusztus 30-án, pénteken az alábbi időbeosztás szerint várjuk a diákokat:</div 8-9 óráig 5.F – 6. F 9-10 óráig 7.F – 8.F 10-11 óráig 9.F – 9.A – 9.B 11-12…
Igazolások, családi pótlékos papírok, jogviszony igazolások, bizonyítványok kiadása és egyéb ügyintézések, javítóvizsgák, pótvizsgák és tankönyvosztás időpontjai.
A 2018/19-es tanévben ötödik alkalommal került sor az idegen nyelvi mérés lebonyolítására. Az idegen nyelvi mérés célja elsősorban az, hogy az iskolákat szembesítse saját nyelvoktatásuk eredményességével. Az eredmények itt érhetőek el.
A gimnáziumban Földesiné Pacskó Andrea iskolapszichológus tart tanácsadást Helye: Új épület, II. emelet (Kodály - ének terem melletti iroda) Elérhetőség: telefon: 571-555/ 440-es mellék e-mail: pacskoa@bjg.hu Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt…