„Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart.” (Seneca)

A címben szereplő gondolatot a 9.f osztály tanulói választották a január hónap mottójának, mivel ebben a hónapban a célkitűzések jellemzőivel, fontosságával foglalkoztunk a boldogságórák keretén belül online és offline formában is.

A legkisebbek (5.f) a félévi bizonyítványhoz kapcsolódóan beszélgettek az önmagukkal szembeni elvárásaikról, és arról, hogyan tudták ezeket megvalósítani az elmúlt időszakban. Arról is szó esett, hogy miben tudnának fejlődni a következő félévben, hogyan fogalmaznák meg az ehhez kapcsolódó céljaikat, hogyan kapcsolódnak ezek a rövidtávú célok a hosszútávú céljaikhoz és milyen apró lépések szükségesek azok eléréséhez. Beszéltek arról is, hogyan, és milyen területeken érdemes célokat megfogalmazni, mi motiválhatja őket, hogy sikert érjenek el, illetve miért veszélyes, ha az embernek nincsenek céljai. Végül a gyerekek készítettek önmaguknak egy listát, amelyben összefoglalták, mik azok a legfontosabb célok, amit az élet különböző területein el szeretnének érni, illetve mikorra tervezik annak megvalósítását.

Az újév és a félévzárás kitűnő alkalmat adott arra, hogy a 7.f osztályos tanulók is összegezzék az első félév tapasztalatait, egyúttal új célokat, feladatokat tűzzenek ki maguk elé. Végig gondolva az első félév tapasztalatait, tevékenységeit, egy örömteli hírt is megoszthattam diákjaimmal, hiszen a december hónapban megvalósuló jó cselekedeteinkkel  (a boldogságóra programban dolgozó szakmai zsűri értékelése alapján) kiérdemeltük a hónap csoportja elismerést az országos felsős kategóriában, így egy elismerő oklevéllel lettünk gazdagabbak. A diákjaim véleményét különlegesebb formában gondoltam kikérni, így ezt egy online felületen (Padlet) tették meg, ahol megfogalmazhatták a 2. félévre szóló terveket, kéréseket, ugyanakkor azokat a problémákat, nehézségeket is összegyűjtöttük, amelyek megoldásán mindenféleképpen dolgoznunk kell mind egyénileg, mind osztályszinten a közeljövőben.

A gimnazisták a célkitűzések hónapjában először az idő fontosságát, szerepét beszélték meg, melyhez kisfilmet is megtekinthettek a digitális oktatásban tanuló diákok. Megismerték a SMART célkitűzés jellegzetességeit, beszéltek arról, hogy a cél legyen specifikus, mérhető, elérhető, fontos, időhöz kötött. Mindenki választott magának egy rövid és egy hosszú távú célt. A célok szerepének megbeszélésekor sokat segített Seneca gondolata, amely nagyon jól rámutat arra, hogy mennyire fontos az, hogy tudatosan foglalkozzunk a saját személyiségünk megismerésével, ez által a személyre szabott céljaink felkutatásával, hiszen csak így tudunk olyan életet élni, amelyben valóban megvalósulnak a céljaink, és így lehetünk megelégedett, boldog és kiegyensúlyozott felnőttek a jövőben.

 

Az osztályfőnökök beszámolói alapján írta:

Rideg-Fekete Márta, a 7.f osztályfőnöke, boldogságórát tartó pedagógus