Willany Leó Improvizációs Táncszínház – Az önmagunkkal való sakkozás kockázata

Intézményünkben a modern tánc iránt érdeklődő diákok egy remek előadás keretében táncszínházi beavató improvizációs előadást láthattak a Willany Leó Improvizációs Táncszínház előadásában Grecsó Zoltán vezetésével.

Az ember egyéni működésének rendszere megmutatkozik mozdulataiban, választott megoldási lehetőségeiben, melynek köszönhetően rendkívül sokat tanulhat magáról és társairól is.  Ez a folyamat egy intenzív megismerés és...

Erasmus Napok 2021

A Tempus Közalapítvány szervezésében immár második alkalommal csatlakoztunk a programsorozathoz. A nemzetközi Erasmus Napok keretében együtt ünnepeltük az Erasmus+ programot október 15-16. között, ahol minden szervezet megmutathatta magát különféle események szervezésével, a program iránt érdeklődők pedig ellátogathattak, vagy akár online csatlakozhattak a színes programokhoz.

Iskolánkban egy online közösségi esemény keretében régi...

BEE tanári találkozó, Tenerife

Becoming European Ecocitizens Erasmus+ pályázatunk a tavalyi év során online feladatokat végzett. Szerencsére idén már lehetőség nyílt arra is, hogy a mobilitások elkezdődjenek. Az első alkalommal a koordinátorok találkozójának helyszíne San Cristóbal de La Laguna városában működő Colegio La Salle La Laguna. 

Pályázatunk alapja az ökotudatos kultúra, a természet tisztelete, egymás iránti elfogadás. A szervezők mindent megtettek annak érdekében,...

Becoming European Eco-citizens: első évünk beszámolója

Becoming European Eco-citizens (BEE) elnevezésű pályázatunkat 2020 szeptemberében nagy lelkesedéssel kezdtük el. Elsőként az öt partneriskola koordinátoraival találkoztunk online, ahol a vírushelyzet miatt teljesen digitálissá alakítottuk feladatait. A tanévben több megbeszélésünk is volt, ahol mindig az aktuális vírushelyzet alapján szerveztük munkánkat. Fontosnak tartottuk, hogy a résztvevő gyermekek találkozhassanak is egymással, így online találkozók...

Ideiglenes felvételi jegyzék 2021.

Az alábbi linkeken elérhetőek az ideiglenes felvételi listák:

Nyolc évfolyamos gimnáziumi osztály tanulmányi kód: 16

Négy évfolyamos gimnáziumi osztály biológia-kémia tagozat tanulmányi kód: 11

Négy évfolyamos gimnáziumi osztály matematika-fizika tagozat tanulmányi kód: 10

Négy évfolyamos gimnáziumi osztály humán tagozat tanulmányi kód: 12

A jelentkezések módosításának...

Nyelvtanulás a BJG-ben

Intézményünkben számos lehetőség adódik a tanulóink számára, hogy nyelvtudásukat fejlesszék. Több nemzetközi pályázatunk tette eddig is lehetővé, hogy 5-12 évfolyamos diákjaink közül az érdeklődők eljussanak Európa különböző országaiba. A következő videóban néhány tanulónk beszámolója hallható és egy képes beszámoló az Erasmusos mobilitásainkról és előkészületekről, valamint a nyelvtanulási lehetőségeinkről iskolánkban.

Újabb nyertes nemzetközi projektünk a környezettudatosság jegyében

Iskolánk sikerrel pályázott az Erasmus+ 2020 Stratégiai Partnerség (KA229) programjában, ahol a Becoming European Ecocitizens (BEE) elnevezésű, alapvetően környezettudatosság jegyében megálmodott projektünk  Magyarország (koordinátorként), Olaszország, Spanyolország, Törökország, Lengyelország és Portugália  részvételével valósul meg. A projekt során jógyakorlatok gyűjtésére, a környezetvédelmi problémák és lehetséges megoldások...

Ideiglenes felvételi jegyzék 2020

Az alábbi linkeken elérhetőek az ideiglenes felvételi listák:

Nyolc évfolyamos gimnáziumi osztály tanulmányi kód: 16

Négy évfolyamos gimnáziumi osztály földrajz-informatika tagozat tanulmányi kód: 13

Négy évfolyamos gimnáziumi osztály biológia-kémia tagozat tanulmányi kód: 11

Négy évfolyamos gimnáziumi osztály matematika-fizika tagozat tanulmányi kód: 10

Négy évfolyamos...

Save the Nature for your Future

Iskolánk ebben a tanévben egy újabb eTwinning pályázatot indított el olasz, török, német, portugál és román partneriskolákkal 'Save the Nature for your Future' címmel. Iskolánkat az 5.F osztály képviseli, kiemelt témája a környezettudatos magatartás, illetve figyelemfelhívás a környezetvédelemi problémákra lakóhelyünkön és az érintett országokban.

A program ősszel kezdődött és azóta minden hónapra egy-egy feladatot kapnak a résztvevők. Elsőként...