Mély fájdalommal búcsúzunk elhunyt kollégánktól Szőrfi Mihályné Katikától.
Szőrfi Mihályné Burai Katalin Margit 1939. március 6-án látta meg a napvilágot Makón. Szerető család vette körül, szép gyermekkora volt. Tanulmányait Makón, a Szegedi úti Általános Iskolában kezdte meg a háború befejezése után, 1945-ben. Hálával emlékezett vissza Kárpáti Béláné Margit nénire, aki türelemmel tanította írni-olvasni, és Orbánné Gizi nénire, aki a matematikát oktatta – bár Kati bevallása szerint ebben a tárgyban sosem jeleskedett.
Középiskolai tanulmányait is szülővárosában végezte, az Állami József Attila Általános Gimnáziumban. Abban a teremben tanulhatott, ahol egykor maga a névadó költő is koptatta a padokat. Osztályfőnöke, Domokos Géza tanár úr igazi példaképe lett. Tőle leste el a pedagógus hivatás alapjait, a diákokkal való törődést, és a közös reggeli éneklések szeretetét is. A gimnáziumban érte őt az 1956-os forradalom szele is. Kati emlékeiben kitörölhetetlenül élt az a nap, amikor a diáktársak csínytevése és a nyitott ablakból való integetés után a rendőrség szállta meg az iskolát, és a lányok megijedve siettek haza, miközben a városban kihirdették a statáriumot.
1957-ben kitűnő eredménnyel nyert felvételt a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar–történelem szakára. A szegedi egyetemi évek egész lényét és későbbi pályáját meghatározták. Bölcsészdiplomáját 1962. májusában vette át.
Ezt követően a sors Csongrádra vezérelte, a Batsányi János Gimnáziumba. Ez az intézmény lett az ő igazi, nagybetűs munkahelye, ahol magyar–történelem szakos középiskolai tanárként egészen a nyugdíjazásáig, évtizedeken át dolgozott. Fiatal tanárként kezdetben a kollégiumban vállalt felügyelő tanári feladatokat, majd a nappali és levelező tagozatos osztályokban formálta generációk gondolkodását. Olyan mentorok segítették az indulását, mint dr. Fehér Ede, a Sorbonne-on végzett, hatalmas műveltségű magyar-francia szakos tanár. 1964-ben KISZ-tanácsadó tanári feladatok ellátásával bízták meg, melyet a tanítás mellett hosszú éveken át elhivatottan végzett. Ezen időszak alatt számos színvonalas közösségi és kulturális program megvalósítását irányította.
Pályája során rendszeresen kapott osztályfőnöki megbízatást; diákjaiért mindig szívvel-lélekkel cselekedett. Kiváló szervezőkészségét és a közösség iránti szeretetét dicséri, hogy olyan osztálya is volt, akikkel Olaszországba utazott osztálykirándulásra, ezzel életre szóló közös élményeket szerezve nekik. Nemcsak tanította a tantárgyait, de igazi anyapótló menedék is volt a kollégista diákoknak, akik őszinte bizalommal osztották meg vele otthoni nehézségeiket, legféltettebb szívügyeiket.
Végtelenül büszke volt tehetséges tanítványaira: többen közülük nagyszerű szakemberek, remek pedagógusok, elismert kutatók, vagy éppen országosan ismert alkotók lettek – mint Grecsó Krisztián.
Vannak emberek, akik nem hangos szavakkal, nem látványos gesztusokkal, hanem csendes jelenlétükkel, figyelmükkel és szeretetükkel válnak meghatározóvá egy közösség életében. Ő is ilyen ember volt. Halk szavú, kedves, empatikus személyiség, aki mindig megértéssel és türelemmel fordult mások felé. Tudta, milyen sokat jelent egy figyelmes szó, egy megértő tekintet, egy őszinte érdeklődés.
Pedagógusként nem csupán tanított, hanem nevelt, kísért és utat mutatott. Diákjaiban nem egyszerűen tanulókat látott, hanem önálló személyiségeket, saját örömökkel, gondokkal, reményekkel és kérdésekkel. Figyelemmel követte tanítványai sorsának alakulását, érdeklődött további útjuk iránt, és szívén viselte boldogulásukat. Nem feledkezett meg róluk az iskola kapuján kilépve sem: emlékezetében őrizte őket, és örömmel figyelte, merre viszi életük útja egykori tanítványait.
„A tanítás nem csupán tudás átadása, hanem nyomot hagyni egy másik ember életében.” Ő ilyen nyomokat hagyott maga után. Olyanokat, amelyek nem feltétlenül látványosak, mégis mélyek és maradandók. Egy bátorító szó, a megértés türelme, az odafigyelés és az őszinte érdeklődés mind-mind olyan ajándék, amelyet tanítványai magukkal vihettek az életbe.
Fontos volt számára a közösség formálása és erősítése is. Jó szervezőként számtalan programot, közös élményt és találkozási alkalmat teremtett diákjai számára. Tudta, hogy az iskola nemcsak a tudás átadásának helye, hanem az emberi kapcsolatok, a barátságok, az összetartozás és az emlékezetes pillanatok színtere is. Fáradozásainak köszönhetően sokan gazdagodhattak olyan élményekkel, amelyek talán hosszú évekkel később is mosolyt csalnak majd az arcukra.
Kollégái számára szerethető, megbecsült munkatárs volt. Kedvessége, segítőkészsége és nyugodt jelenléte hozzátartozott a mindennapokhoz. A közös munka, a beszélgetések, az együtt megoldott feladatok emléke most különös értéket kap, hiszen gyakran csak a búcsú pillanatában érezzük igazán, mennyire fontos volt valaki a mindennapjainkban.
A búcsú fájdalmas, de az emlékezés összeköt bennünket. Szeretettel és tisztelettel őrizzük emlékét.
Nyugodjon békében!