V. Komplex Természettudományos Tanulókísérleti Verseny

Hagyományos tanulókísérleti csapatversenyünket 2018. december 7-én rendeztük a  Csongrádi Természettudományos Diáklaboratóriumban. A résztvevők a környező iskolák nyolcadikosai voltak.  A verseny célja, a tehetséges, természettudományok iránt fokozottan érdeklődő tanulók számára lehetőséget biztosítani tudásuk, kreativitásuk összemérésére és…

„A bolygónak nincs szüksége több sikeres emberre. A bolygónak békét hozó, gyógyító, újító, mesélő és szerető emberekre van sürgős szüksége.” Tendzin Gjaco, a XIV. Dalai Láma

Ennek a gondolatnak a jegyében került sor iskolánkban, 2018. december 14-én délelőtt, az úgynevezett érzékenyítő, esélyegyenlőségi órákra amelyeket Farkas László, kerekesszékes és Kurucsai Szabolcs, látássérült felnőttek tartottak iskolánk érdeklődő diákjai és pedagógusai számára. Azért is…

Házhoz megy az informatika

Az IT pályák sokféleségét igyekszünk megmutatni diákjainknak. December elején a Szegedi Tudományegyetem oktatói a műszaki informatikát népszerűsítették diákjaink számára. A programozható logikai vezérlők (Programmable Logic Controller (PLC) működését, alapszintű programozását egy asztali modell segítségével magyarázta…