Játsszunk Fizikát!

Ebben az évben 20. alkalommal hirdette meg a Szegedi Tudományegyetem és az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat kísérletes versenyét. Erre Felföldi Gábor, Ferenczi Lajos és Góg Márk 11. matematika-fizika tagozatos diákok neveztek. Felkészítő tanáruk Szabó László.…

Mi is szedtük a szemetet

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. Idén immár nyolcadik alkalommal valósult meg. A szemétgyűjtési akció keretében szerte az országban „nagytakarítottak” a TeSzedd! önkéntesei. Azért szervezik meg ezt a…

Atomerőműben jártunk, Pakson

Ebben az évben is a 11. évfolyamos diákok nézhették meg Pakson, hogyan állítják elő egyetlen erőműben az országosan felhasznált elektromos energia harmadát. Először a Paksi Atomerőmű bemutató központját néztük meg, ahol a nukleáris energiatermelésről kaphattunk…

Kísérletek kavalkádja Szegeden

November 22-én, szombaton ismét megrendezésre került a Kísérletek Kavalkádja a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában. Ezen a természettudományos családi napon az érdeklődők interaktív természettudományos kísérleteknek lehettek a részesei. Több, mint 40 asztalnál élhették át a gyerekek…

BME Ifiegyetem

„Szorgalommal és kitartással nagyon messzire lehet jutni ... ”  A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem idén első ízben rendezte meg az ’Ifiegyetemét’. Olyan középiskolásokat vártak az ország minden szegletéből, akik érdeklődnek a természettudományok iránt. A…