Játsszunk Fizikát!

Ebben az évben 20. alkalommal hirdette meg a Szegedi Tudományegyetem és az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat kísérletes versenyét. Erre Felföldi Gábor, Ferenczi Lajos és Góg Márk 11. matematika-fizika tagozatos diákok neveztek. Felkészítő tanáruk Szabó László.

A verseny arra igyekszik ösztönözni az általános és a középiskolás diákokat, hogy fedezzenek fel érdekességeket a körülöttük lévő világban. Hat héten keresztül, két hetenként három-három megoldandó kísérleti feladatot kellet beküldeni. Az elmúlt évekhez hasonlóan, most is olyan feladatokat adott ki a versenybizottság, melyek elvégzéséhez semmiféle különleges eszközre nincs szükség, otthon fellelhető eszközökkel kellett végrehajtani a feladatokat. Például az III. forduló harmadik feladata az volt, hogy egy házilag készített Mariotte palack segítségével vizsgálják a különböző hosszúságú csövekben áramló víz sebességét. Ennek pl. az ivóvízhálózatok tervezésénél van nagy szerepe. A változatos feladatok között szerepelt még az üvegházhatás modellezése is és egy rakéta meghajtású gördeszka készítése is.

Ebben az évben Telkes Máriára a napenergia felhasználását kutató ’Napkirálynőre’ emlékeztünk.  A feladatok többsége az ő munkásságához kapcsolódott.

A „Játsszunk fizikát!” kísérletes verseny eredményhirdetése 2019. április 5-én (pénteken) 15 órakor volt az SZTE Fizikai Intézetének Budó Ágoston tantermében. A programon Dr. Nagy László előadása után a legsikeresebb versenyzők mutatták be a feladatok megoldásait.

Ferenczi Lajos és Góg Márk azt mutatták meg, hogyan lehet az égő gyertya kanóca mellől az éghető gőzöket kivezetni és azt máshol meggyújtani. Felföldi Gábor a Mariotte palackkal végzett kísérleti eredményeit ismertette a népes hallgatósággal.

A középiskolás kategóriában Ferenczi Lajos és Góg Márk I. helyezést, Felföldi Gábor III. helyezést értek el. Minden évben a legjobb eredményeket elérő diákok iskolája az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség különdíját kapja. Ebben az évben ezt a díjat a Csongrádi Batsányi János Gimnázium kapta.