A 11.A gó-csapata kihívta Levi bát, hogy megfossza verhetetlenségétől a Gó Maximuson.
A csapat tagjai:
Horváth Vanda
Pál Petra
Pénzes Blanka
Holman Patrik
Kiss Márk
Az összecsapásra október 8-a délelőttjén került sor, szokásos helyen, az aulában.
A következő szabályokban állapodtak meg az ellenfelek: az időkeret egy-egy óra főidő és 5-ször 30 másodperces lépésidők (bio-yomi). A 11.A csapata 59 előnykövet rakhatott fel a táblára. Emlékeztetőül: a Gó Maximus egy 43 x 43-es méretű gótábla. A szokásos versenytábla 19 x 19 – es.
Bemelegítésképpen az első órában az ellenfelek berendezték a küzdőteret. Asztalok összetolva, két pad egy fotel és mehet a meccs. Az óra beállítása után a diákok elhelyezték az előnyköveket. 49 kőnek fix helye van a táblán, a további 10 követ a tábla bármelyik részére fel lehetett rakni. A diákok csapata ügyesen, élve a lehetőséggel, a plusz 10 kővel megerősítették a sarkokat. Ezzel feladták a leckét Levi bának.
A tiszta játékidő körülbelül 3 óra volt. A parti kétharmadáig a 11.A csapata magabiztosan uralta a pályát, így a diákok jogosan bizakodhattak a győzelemben. Ekkorra a főidő mindkét félnek elfogyott, és már csak 30 másodperc gondolkodási idő maradt lépésenként. A játék felgyorsult. A 43 x 43-as pályán a középső tartományoknak nagyobb jelentősége van, mint a hagyományos 19 x 19-es pályán. Levi bának itt sikerült átvenni a kezdeményezést, amivel viszonylag nagy területet hódított el a diákoktól. A játék komolyságát mutatja, hogy a parti folyamán a diákok többször is időt kértek a táblán kialakult állás megvitatására. Végeredményben kemény küzdelem után Levi bá 80 ponttal többet gyűjtött (foglyok + terület), így megőrízte a verhetetlenségét, egyelőre.
A kérdés továbbra is él: melyik osztály csapata lépi át a 60 előnyköves küszöböt Levi bá ellen a Gó Maximuson?

