„Ha megpróbálunk jobbak lenni, mint vagyunk, akkor körülöttünk is minden jobbá válik.” (Paulo Coelho)

Decemberben a jó cselekedetek megvalósítására fókuszáltunk kicsikkel és nagyokkal is a Batsányi János Gimnáziumban, bár – saját iskolai tapasztalatok alapján – elmondhatjuk, hogy a segítő hozzáállás, a másokra való odafigyelés azért egész évben jellemezte iskolánk diákjait, alapvetően igyekeztünk ennek az attitűdnek a fontosságára is felhívni a figyelmet, felnőttként is példát mutatni a hétköznapokban. A 2023-as év utolsó hónapjában, az adventi időszakban, a jó cselekedeteket sokszor megtapasztalhattuk különböző interaktív tevékenységek formájában diákjaink részéről is.

Mi számít jó cselekedetnek? Miért boldogítanak a jó cselekedetek?

A december az 5.f osztály életében az iskolai karácsonyi műsor előkészületeivel zajlott. Verseket tanultunk, énekeltünk, videókat készítettünk és koreográfiát álmodtunk meg. Azért szakítottunk időt egy délutánra, ahol egy osztálybuli során mindenki felhőtlenül érezhette magát. Természetesen mindent együtt, és talán ezen van a hangsúly. Szerettük volna megmutatni, hogy apró dolgokkal, odafigyeléssel, egymás meghallgatásával és közös összefogással milyen szép dolgokat tudunk teremteni. A műsor címe ezért is lett Karácsonyi ölelés, mivel ezt a nagyon fontos üzenetet szerettük volna átadni az iskola valamennyi diákjának, tanárának, a meghívott vendégeknek és természetesen a szülőknek is.  

A 7.f osztályban, a jó cselekedetek hónapja kapcsán, megtartottuk a szokásos karácsonyi ajándékozásunkat. Megbeszéltük, hogy mennyire jó dolog adni másnak valamit, illetve jót tenni másokkal és hogy ez egy nagyszerű érzés mindkét résztvevő félnek.

A 10.f osztályos nagyobb gimnazisták is jó példával jártak elől, mert megmutatták, hogy a másokra való odafigyelés, a társas kapcsolataink erősítése minden életkorban fontos és a saját életünket is gazdagítja ez a fajta tudatos attitűd. Az osztályba jószívű, lelkes diákok járnak, így sokféle tevékenységben vettek részt aktívan a hónap során. December 6-án, Mikulás napján, a manók és a Télapó krampuszai a Kozmutza Flóra Óvoda és Általános Iskolában jártak a gyerekek nagy örömére. A sok jó szó, ajándék és szeretet tette még szebbé a napot! Manók és krampuszok voltak: Antal Flóra, Erőss Botond, Kardos Réka, Keller Kitti, Molnár Eszter – a kísérő krampusz pedig az osztály magyar szakos tanárnője, Lovas Laura volt. Az utolsó héten harangjátékkal és kézzel készített karácsonyi meglepetésekkel kedveskedtünk annak a 40 iskolai dolgozónak, többek között Cseri Gábor intézményvezetőnek, a vezetőségnek, az osztályt tanító pedagógusoknak, mind azon felnőtteknek, akik munkája, szakmai tudása nélkül sokkal nehezebb lenne a hétköznapi életünk, és akiknek hálával és köszönettel tartozunk, hogy egész évben odafigyeltek ránk. A megható pillanatok megerősítették bennünk azt, hogy különlegesen jó érzés adni, meglepetést szerezni másoknak, hiszen a várakozás pillanata, a kreativitás, a befektetett idő, szorgalom, gyakorlás, a kedvesség nem igazán kerül pénzbe, inkább csak nyitottságot, figyelmet kíván meg a részünkről, ugyanakkor megfizethetetlen pozitív élménnyel gazdagít lelkileg mindenkit.

Az iskolai DÖK-höz (is) csatlakozva színezőket, origami lapokat, színes ceruzákat, illetve meglepetés ajándékokat készítettünk és gyűjtöttünk össze olyan családoknak és felnőtteknek, akiknek ezzel örömet tudtunk szerezni ismeretlenül is városunkban.

A 2023-as évet lezárva, január 8-tól – már az új, 2024-es évet elkezdve – ismét folytatjuk az interaktív boldogságórás tevékenységeinket iskolánkban. Az év első hónapja, nem véletlenül, a célok kitűzéséről fog szólni, egyúttal a SMART célok jellemzőiről, azokról az ötletekről, tudományos kutatásokról is egy kicsit, amelyek megvizsgálták, hogy hogyan is érdemes, illetve miként lehet olyan célokat megfogalmaznunk, amelyeket be is tudunk tartani, relevánsak, elérhetőek, és amelyek illeszkednek a saját egyéniségünkhöz, karaktererősségeinkhez. Ennek alapja természetesen a jó és reális önismeret, amely témával külön is fogunk dolgozni az év során.

A 2024-es évre mindenkinek azt kívánjuk, hogy legyen egészséges, tegyen tudatos lépéseket a testi-lelki-mentális jóllétéért, találjon olyan kihívásokat, célokat és tartalmas hobbikat az életében, amelyekért lelkesedni tud, amelyek megvalósításával nemcsak egyéni, hanem közösségépítő sikereket is átélhet, egyúttal legyen minél több olyan örömteli pillanat az életében, amelyek átlendítik a nehézségeken! 

 

Az osztályfőnökök beszámolói alapján írta: 

Rideg-Fekete Márta, osztályfőnök, angol-ének-zene szaktanár

pedagógus nagykövet