„Játsszunk Fizikát!”

 Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád-Csanád megyei Csoportja és a Szegedi Tudományegyetem Fizikai Intézete 3 fordulós versenyt hirdetett fizikai kísérletekből általános és középiskolás diákok számára. 2022-ben 23. alkalommal került megrendezésre a verseny. Hat héten keresztül, kéthetenként egy tudománytörténeti kérdést…

„Az én távközlésem”

A metALCOM Távközlési és Rendszerintegrációs Zrt. tanulmányi versenyt hirdetett „Az Én Távközlésem” elnevezéssel. Erre a versenyre az ország minden részéről 31 csapat nevezett. Az online forduló után egy esszé jellegű feladat beküldése következett. A cég…

Terepgyakorlat a Tőserdőben

 Két napos szakmai gyakorlaton vettek részt a 9.a osztály biológia-kémia tagozatos tanulói  a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi területén,  a Szikra és az Alpári-réten. A Tisza folyókanyarulataiból kialakuló természetes és mesterséges holtágak, ártéri erdők, hullámtéri kaszálók…

Diáknap 2022.

Idei diáknapunk rendhagyó módon három naposra sikeredett. A sportversenyek minden nap lehetőséget biztosítottak az érdeklődő diákoknak és tanárainknak is, hogy izgalmas pillanatokat éljünk meg. Az első napon asztalitenisz bajnokság keretében mérkőzhettek meg a nevezők. Első…