A slider-en megjelenő bejegyzések
A Batsányi János Alapítvány kuratóriuma a 2020/2021-es tanévben Pro Schola Díjban részesíti: humán kategóriában Vigvári Tímea 12.F osztályos tanulót. Tímea 8 éve a gimnázium tanulója, ezalatt számos olyan versenyen vett részt, amelyeken kiemelkedő eredményeket ért…
A régi fényképek segítségével megint egy kicsit a múlt idők megidézése.
Tisztelt Szülők! Kedves felvételiző Diákok! Tájékoztatom az érdeklődő felvételiző tanulókat, hogy intézményünk rendkívüli felvételi eljárást hirdet a 4 évfolyamos reál gimnáziumi osztályába matematika-fizika tanulmányi területre és a 4 évfolyamos humán tagozatos gimnáziumi osztályba. Az eljárás keretében 2021. május 21-ig várjuk az…
Ismét elérkezett egy búcsú, a 12. évfolyam utolsó hetét tölti az iskolában. A jegyek zárása után ilyenkor a vidám pillanatok következnek: a bolondballagás. A mostani helyzet megint felülírta a bolondos búcsút. Az emlékezés jegyében régi…
Nagy Szabolcsné, Éva néni Hekkelné Zsíros Ildikó visszaemlékezése (Köszönet továbbá volt tanítványainak, a családnak a segítségért.) Egykori diákjaként írom emlékeimet, hálával, tisztelettel emlékezünk rá. 1989-ben kezdtük tanulmányainkat a Batsányiban, amikor épületének homlokzatán a népköztársaság címerét…
A ma is látható homlokzati címer az 1950-es években eltávolított címer helyére került, Probstner János kecskeméti keramikus, a Nemzetközi Kerámia Stúdió akkori művészeti igazgatója és felesége alkotása 1989-ből.
Kedves Vizsgázók! Az alábbiakban a jelenlegi helyzetben lebonyolítandó érettségi írásbeli vizsgákkal kapcsolatos információkat osztom meg. A mostani vizsgákat érintő kormányrendelet itt található, míg a 2021. évi május-júniusi írásbeli vizsgák pontos kezdési időpontjait táblázatba foglalva itt…
A Batsányinak szeretettel Csongrád számomra időutazás. Ha elindulok Szentesről és átlépem a Tisza vonalát, mindig megrohannak az emlékek, melyeket 4 éven keresztül gyűjtöttem a ,,hatötvenhetes” buszról leszállva, végigsétálva a parkon és belépve a Gimnázium kapuján.…
A MOL MESTER-M Díj azoknak az áldozatkész tanároknak, edzőknek a munkáját ismeri el, akik ösztönzik a tehetséges gyerekeket a sport, a művészet és a tudomány területén, és szakmailag, emberileg tanítványaik példaképei. "A kuratórium célja, hogy…
A hónap mottója magában foglalja azt a témát, amellyel a március hónap folyamán foglalkoztunk iskolánkban a boldogságórákon. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az apró örömök nemcsak ebben a hónapban fontosak, hanem egész életünkben is,…