Kaland és felfedezés a Kontyvirág Erdei Iskolában

A Csongrádi Batsányi János Gimnázium biológia iránt érdeklődő diákjai Tőserdőn, a Kontyvirág Erdei Iskolában 2 napos terepi gyakorlaton vettek részt.

Diákjaink a programot a szárazföldi és a vízi környezetben élő növényvilág alaposabb megismerésével kezdték.  A vízi ökoszisztémát kenuban ülve figyelhették meg. A csendes evezés közben egészen közel kerülhettek a nádas lakóihoz. Az abiogén környezeti jellemzőket műszerek segítségével vizsgálták, amelyeket az iskola diáklaborjából hozták magukkal.

A tábor egyik izgalmas programja a bátorságpróba volt. A sötét erdő fái között csak a holdfényre és az érzékekre hagyatkozva lehetett végig haladni egy kijelölt úton.

A Batsányi Gimnáziumban már hatodik éve szervezünk  a Batsányi János Alapítvány támogatásával terepi foglalkozásokat az érdeklődő diákok számára. Az alapítványi támogatás lehetővé teszi, hogy a diákok anyagi nehézségek nélkül vegyenek részt a programokon.

A diákok terepi munkáját segítette, Tábori Levente tanár úr és Tábori Leventéné tanárnő.