Nehéz szavakat találni egy olyan ember búcsúztatására, aki nemcsak tanított, hanem példát mutatott, irányt adott, és nyomot hagyott mindannyiunk életében.
Ő nem csupán tanárnő volt. Hivatását szívvel-lélekkel végezte. Az órái nemcsak a tananyagról szóltak, hanem emberségről, kitartásról és tiszteletről is. Tudta, hogy a tudás átadása mellett a legfontosabb feladata az, hogy embereket neveljen – olyanokat, akik gondolkodnak, éreznek és felelősséget vállalnak.
Szigorú volt, amikor kellett, de mindig igazságos. Következetes, de közben megértő. Sokszor talán csak később értettük meg, mennyit jelentettek a szavai, a tanácsai, vagy akár egy-egy csendes bátorítása.
Tanárnő 1933. március 19-én született Csongrádon. Az elemi és a polgári iskolába szülővárosában járt. Tanulmányait 1947-től a kiskunfélegyházi tanítóképzőn folytatta, és 1951-ben érettségi vizsgát tett. A gyakorló év helyett az egyetemi továbbtanulást választotta. Önállóan jelentkezett a Szegedi Tudományegyetem földrajz-történelem szakára, ahol mégis a földrajz-geológia szakra vették fel. 1955-ben szerzett diplomát, mint földrajz-földtan szakos középiskolai tanár.
Az egyetem befejezése után Csanytelekre került, ahol két évig tanított a helyi általános iskolában. Ezután 1957-ben kollégiumi nevelői állást kapott Csongrádon, ahol a leány részlegen egyedül dolgozott. 1960-ban lehetősége nyílt a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumba kerülni. Az iskola 1963-ban kettévált és az újonnan alapított Pollák Antal Ipari Szakközépiskolába helyezték „népgazdasági érdek”-ből. Itt tanított tizenöt évig, a szaktárgyai mellett munkavédelmet és üzemgazdaságtant is. Közben levelezőn elvégezte az egyetemen a biológia szakot, amit 1966-ban fejezett be. A hatvanas évek közepén a gyerekekkel végig járta 269.-ként az Országos Kéktúra útvonalát.
Közben a Természetbarát Szövetség szervezésében több országba is eljutott. Az egyiken ismerkedett meg későbbi férjével, és később megszületett a kisfia. Az elkövetkező időben a szakközépiskolákban eltörölték a biológia tárgyat. Nagyon szeretett volna Csongrádra kerülni, mert a vonattal történő átjárás sok időt vett el tőle, és így könnyebb volt családjának az ellátása is. Ennek érdekében elvállalta a csongrádi Széchenyi úti Általános Iskolában felkínált napközi vezetői állást.
A hetvenes években családjával többször is járt családjával férje szülőhazájában és a látottakat felhasználta a tanítási óráin. Az utazási szenvedélye élete végéig megmaradt.
Sajnos 1981 januárjában rövid, súlyos betegség után elvesztette férjét. Utána egész életét fia felnevelésének szentelte.
Két év után, 1980-tól fele-fele óraszámban a Faipari Szakközépiskolába és a Batsányi János Gimnáziumba került. 1982-től teljes óraszámban a gimnáziumban dolgozhatott egészen nyugdíjazásáig. A tanítás és a tanulmányi versenyekre, felvételikre történő felkészítés nagyon sok örömet okozott neki. Egész pályafutása alatt sok-sok tanulmányi kirándulást, nyáron táborozást, télen sítábort szervezett a gyerekeknek.
1990-ben Miniszteri Dicséretben részesült.
Az évek múlásával négy alkalommal vehette át a Szegedi Tudományegyetem díszdiplomáját, legutóbb a tavalyi év szeptemberében a 70 éves rubindiplomáját.
Hiánya felfoghatatlan. Az iskola folyosói csendesebbek lesznek nélküle, de az emléke, a tanításai, a hatása tovább él mindannyiunkban. Minden egyes diákban, akinek segített megtalálni az útját. Minden egyes mosolyban, amit adott. Minden egyes tudásmorzsában, amit átadott.
Búcsúzni mindig fáj. De hálásak lehetünk, hogy ismerhettük, hogy tanulhattunk tőle, hogy részesei lehettünk az életének.
Nyugodjon békében. Emlékét tisztelettel és szeretettel őrizzük.
Köszönjük mindazt, amit adott nekünk.