Sikeres szereplés az országos angol nyelvi – Play and Win! – versenyen

A Play and Win! országos angol nyelvi versenyen már hosszú évek óta vesznek részt iskolánk diákjai, így nem volt ez másképpen az idei tanévben sem. A versenyre több száz diák nevezett be országos szinten, többféle kategóriában (Starter, Kids, Junior 1, Junior 2, Examiner). A versenyzők nem csak különböző szinteken mérték össze tudásukat, szorgalmukat, kreativitásukat (egyénileg), hanem akár csoportos formában is dolgozhattak együtt. Mivel a felnőtt életben is szükség van a közösen hozott döntések kompetenciájára, a tervezésre, a jó időbeosztásra, az egymásra való odafigyelésre is (a valós, felnőtt életben használható készségek fejlesztésére), ezért felkészítő szaktanárként inkább a csoportos jelentkezésre bátorítottam diákjaimat. 

Ebben az évben kettő csapat vállalta a 8.f osztályos, tehetséggondozó kis gimnáziumi angol nyelvi csoportomból azt, hogy 4 fordulón keresztül, az egész év során plusz feladatokat oldjanak meg, így például tanultak híres brit édességekről (Cadbury Chocolate, Brownies, Jamie Oliver’s Chocolate Brownies) amerikai nemzeti napokról (Independence Day), a Devon cream tea elkészítéséről, valamint szókereső és szövegértéses feladatot oldottak meg az adott témákhoz kapcsolódóan. A halláskészség fejlesztése is megjelent a kapott feladatok kapcsán, hiszen tanultak Kanada történelméről,  szimbólumairól, a bennszülöttekről videó felvételeken keresztül, illetve a 4. forduló projektfeladata az egyik legismertebb finomság, az úgynevezett ’Beaver Tails’ (hódfarkak) elkészítése volt, amelynek a sütését részletesen dokumentálni kellett angol nyelvi leírással, a recept lefordításával és a sütés mozzanatainak lefotózásával is.

Az országos verseny összesített eredménye alapján a maximálisan elérhető 400 pontból a fiúk csapata 372,5 ponttal az előkelő 5. helyet szerezte meg. A lányok csapata a 14. helyen végzett.

A versenyen való részvételünk anyagi támogatását a Batsányi János Alapítványnak köszönhetjük.

A résztvevő diákok – Berkecz Erika Anna-Hajdú Hanna; Ambrus Zalán-Andó Zénó-Brindza Balázs – lelkesen vettek részt az éves feladatokban és elmondásuk szerint nagyon élvezték a plusz vállalásukat, azért is, mert igazán finom édességeket kellett elkészíteniük. Jövőre is tervezik a batsányis diákok azt, hogy részt vesznek a versenyen, így kíváncsian várjuk majd a témákat, újabb kihívást jelentő feladatokat.

Zárásképpen minden idegen nyelvet tanuló diáknak jó szívvel ajánljuk ezt a versenyt, mert a tudásépítés mellett igazán érdekes, sokszínű és interaktív feladatokat kaptak a résztvevők, így élményekben, örömteli, vicces pillanatokban gazdag nyelvtanulás részesei voltak a 2022/2023-as tanévben. 

 

Írta: Rideg-Fekete Márta

angol-ének-zene szakos felkészítő szaktanár