EU-tanoda a Batsányiban

2022. november 30-án az EU-tanoda program keretében Szőke Imre Csaba tartott rendhagyó történelem órát az iskolánkban.

Az előadás QR-kód segítségével interaktívan indult. Az EU-ról szerzett tudásukból közösen alkottak egy gondolatfelhőt a diákok, majd egy prezentáció segítségével áttekintették az Európai Unió kialakulásának történetét és fontosságát, a tagállamok csatlakozását és az ehhez kapcsolódó elvárásokat, de szóba került az is, hogy az EU hogyan támogatja az egyes országokat és néhány esetben még a nem tagországokat is. Az Európai Parlamentről megtudták, hogy minden képviselő a saját anyanyelvén szólalhat fel és jelen idejű fordítást kap az ott elhangzottakról.

Az országok együttműködésével kapcsolatban szóba került a négy alapszabadság; a személyek szabad mozgása, az áruk, a szolgáltatások és a befektetések szabad áramlása, ezen kívül beszélgettek a közös vakcina beszerzéséről és a határon túli nagykövetségek kooperációjáról is. Az előadáson a diákok kaptak egy jó tippet is, miszerint ha külföldön nem találnak magyar nagykövetséget, akkor nyugodtan forduljanak bármely más EU-s ország követségéhez. Elemezték az Erasmus+ oktatási programban rejlő lehetőségeket, az orosz-ukrán konfliktust és az emiatt kialakult gazdasági helyzetet is.

A program második felében a diákok csoportokba rendeződve az elhangzottakról készítettek gondolattérképeket, majd listát alkottak az Európai Unió által nyújtott támogatásokról. A rendhagyó történelem óra végén az egyik csoport bemutathatta a prezentációját, a résztvevők emlékül apró ajándékot is kaptak.