100 év 100 pillanat – “Én iskolám, köszönöm most neked”

Neumann-Bódi Edit

Érettségi éve:  1997,  Batsányi János Gimnázium  – Csongrád

1993-ben kezdtem a gimnáziumi éveimet Csongrádon, Losoncziné Szentandrási Erzsébet tanárnő „szépreményű 1.a” osztályában.  Nagyon szép emlékeim vannak a gimnáziumi évekről. Kiváló tanáraink voltak, mind szakmailag, mind emberileg igazán sokat kaptunk tőlünk. Talán a legnagyobb dolog, hogy azt éreztették velünk, hogy fontosak vagyunk nekik, fontos, hogy tanuljunk, értsünk, értékes emberekké váljunk.  A közös sikerekért szoros együttműködésben dolgoztunk, tanultuk végig a négy évet, készültünk versenyekre, felvételire. Akkor is éreztem, de azóta főleg tudom, milyen nagy dolog ez.  Olyan sokszor hallottuk, hogy a „szépreményű 1a.” osztály.  Mi a reményeinkben ekkor még csak a felvételiig láttunk előre, számunkra ez volt a fontos. Azt hogy az ezekben az években magunkba szívott tudás, értékek egy életre szóló alapot ad majd, még csak a tanáraink tudták. Általános műveltség terén ezekben az években szedtük magunkra a legtöbb tudást, az egyetemi és a munka évei már a specializálódásról, szakmáról szóltak.

A gimi után Pestre a Corvinus egyetemre kerültem, itt végeztem marketing főszakirányon, német szaknyelv tanár mellékszakirányon 2002-ben. Első munkahelyem egy biztosítótársaság volt, ahol marketingesként dolgoztam két évet. Innen visszahúzott a szívem az egyetemre, elvégeztem a doktori képzést és elkezdtem az oktatást. Marketing, fogyasztói magatartás, marketingkutatási módszertan tárgyakat tanítottam magyarul és németül közel tíz éven keresztül. Közben született két gyerekem, és a velük otthon töltött évek után már nem mentem vissza az egyetemre, úgy döntöttünk a férjemmel, hogy saját vállalkozást indítunk. 2016-ban kezdtük el a Tikkadt Szöcske kóla – a kóla magyarul – gyártását és forgalmazását.  Egy saját márka és termék fejlesztése, felépítése izgalmas kihívást jelent, gyakorlatban is alkalmazhatom, amit korábban tanítottam. A kóla után 2018-ban elindult limonádémárkánk is Békanő márkanév alatt.  A termékeink kaphatók több hazai kereskedelmi és drogéria láncban, sok vendéglátó és szórakozóhelyen országszerte.

 Néhány szülővel és pedagógussal elindítottuk két évvel ezelőtt a Közbigyó projektet, amely a tanár-szülő-diák hármasának együttműködésről szól, azzal a céllal, hogy minden gyerek megtapasztalhassa, miben jó igazán, és együttműködő, sikeres, boldog felnőtté válhasson.  Sokat beszélgettünk tanítókkal, szülőkkel, újságírókkal a Közbigyó kapcsán gyerekkori iskolai tapasztalatokról, és sokat meséltem nekik csupa pozitív, jó élményekről, szeretetteljes, családias, konstruktív légkörről, jó osztályközösségről.

Egyszer az egyikük hitetlenkedve az kérdezte: Edit, te melyik bolygóról csöppentél ide?  –  hát én bizony Csongrádról jöttem, ének-zenés és batsányis voltam.