Iskolánk az SZTE TTIK Kutatóiskolája a 2018/2019-es tanévben is

Egész napos konferencia keretében gyűltek össze a Szegedi Tudományegyetem Kutatóiskolái, hogy az idei tanévre vonatkozó terveiket ismertessék és elmúlt időszak eredményeiről beszámoljanak.

A rendezvényt Dr. Horváth Dezső tudományos és stratégiai dékánhelyettes nyitotta meg.

IMG_2460

Kihirdette a 2018/2019-es év nyerteseit: tíz magyarországi középiskolából 12 kutatócsoport pályázott a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Kutatóiskolája címre. A győztes iskolák egy évig viselhetik a SZTE TTIK Kutatóiskolája címet, valamint a pályázatban megfogalmazott kutatáshoz az egyetem támogatást és szakmai segítséget is biztosít.

Iskolánk ötödik alkalommal nyerte el a címet, idén az „IoT és WoT azaz dolgok internete és a dolgok hálózata” című projektet valósítjuk meg a műszaki informatika iránt érdeklődő diákokkal.

A rendezvény második felében  15 kutatócsoport diákjai ismertették az elmúlt évek projektjeit.

Iskolánkból Jakab István 12.a osztályos tanuló saját fejlődési útját is bemutatva a két évvel ezelőtti, csapatmunkában kidolgozott vizes rakéta versenyprojektet ismertette, majd jelenlegi fejlesztőmunkájáról az ESP 32-es mikrokontrollerrel megvalósított IoT mérőállomás prototípusáról, Python nyelven történő programozásáról, és a ThingSpeak online felületen történő adatmegjelenítésről beszélt.

Ferenczi Lajos Szabolcs 11.a osztályos tanuló biológiai témájú, a tejsavbaktériumokkal kapcsolatos kutatómunkájáról számolt be.

Tóth S. Máté 8.f osztályos diák a RaspberryPi 3 segítségével működtetett házi hőmérő állomását mutatta be, amelyet a myDevices  oldalról elérhető Cayenne fejlesztőfelületen tud a weben keresztül, távolról is elérni.

Az előadások és a szünetek kötetlen beszélgetései egyaránt kiváló tanulási alkalmak a diákoknak és felkészítőiknek, hiszen hasonló érdeklődésű, a tudományos gondolkodásra nyitott fiatalok találkozási eseménye minden évben ez a rendezvény.

A batsányis diákok által bemutatott projektek szakkörökön mentori segítséggel és sok egyéni, otthoni munkával valósulnak meg, a felkészülésüket segítő tanárok:  Törökné Török Ildikó, Gilicze Tamás, Szabó László és Giliczéné László Kókai Mária.