Belchatow

Február 18-tól 24-ig iskolánk három diákja, Bene Adrienn (10A), Horvát Dorina (10A) és Seres Róbert (11B) lehetőséget kapott, hogy Csongrád Város Önkormányzatának szervezésében egy hetet töltsön el Csongrád testvérvárosában, a lengyelországi Belchatow városában. 

A diákok számos kulturális és szabadidős programon vettek részt, kipróbálhatták a falmászást, korcsolyáztak a városi korcsolyapályán, kirándultak Wroclaw-ba, ebbe a csodaszép, történelmi városba, ahol a városnézés mellett egy (a mi Feszty-körképünkhöz hasonló) panorámaképet is megtekintettek. A városi könyvtár modern épületében saját maguk által díszített könyvjelzőt készítettek és egy színházi darab előadásában is részt vettek. Egy izgalmas gasztronómiai program keretében a lengyel diákokkal együtt kipróbálhatták néhány lengyel specialitás elkészítését.

Mivel gimnáziumunk évek óta szoros kapcsolatot ápol a belchatow-i Miczkiewicz Gimnáziummal, a csongrádi diákok minden nap találkoztak a lengyel diákokkal, angol és német nyelven beszélgettek velük, sőt néhány szót megtanultak egymás nyelvén is. Adrienn, Dorina és Robi egy prezentációval is készült, amelynek során angol és német nyelven is bemutatták városunkat és iskolánkat. A lengyel és a magyar diákok együtt vettek részt a tanórákon, angolórán például a Szent Patrik napról bővíthették ismereteiket, sőt, egy izgalmas vetélkedőn is részt vehettek, tornaórán pedig zumbáztak, fociztak és természetesen röplabdáztak. 

A programok szinte minden este közös énekléssel, tánccal és játékkal zárultak. A magyar csoport nevében Adrienn és Dorina néptánccal, Robi pedig gitárjátékával és énekléssel színesítette a programot, mindhármuk előadása nagy sikert aratott, mind a lengyel diákok, mind Belchatow város vezetősége körében. 

Néhány hónap múlva Csongrád Város Önkormányzatának meghívására a lengyel diákok viszonozzák majd a látogatást Csongrádon, szeretettel várjuk őket városunkban és természetesen iskolánkban is. 

A 10 csongrádi diákból álló csoportot Bíró Edit, Kunstár Judit és Cseri Gábor, Csongrád város társadalmi megbízatású alpolgármestere kísérte.