Kormánytisztviselői előadás a Batsányiban

Iskolánkban rendhagyó osztályfőnöki óra keretében meghívtuk a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal kormánytisztviselőit a megyéből, hogy megismerhessük a kormányhivatalok általános működését, azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a diákok, felnőttek, szülők is igénybe vesznek a hétköznapokban. Erre az alkalomra azért is került sor, mert iskolánkban fontosnak tartjuk azt, hogy az érettségire, versenyekre való felkészülés mellett a mindennapi életre, talpraesettségre, problémamegoldásra, ügyintézésekre is hangsúlyt fektessünk a batsányis diákok nevelése-oktatása során. A rendhagyó óra igazán hasznosnak bizonyult, mert minden olyan fontosabb területtel kapcsolatban részletesebb tájékoztatást kaptunk (egészségügyi, családtámogatási, nyugdíjbiztosítási ügyek, gépjárművel kapcsolatos ügyintézés, valamint az ügyfélkapuval kapcsolatos tudnivalók), amelyeket fontos tudnunk a hétköznapi ügyintézéseink kapcsán, illetve hamarosan a felvételi jelentkezéshez, továbbtanuláshoz is kell ismernünk ezeket a lehetőségeket. Az előadás során megismerkedtünk a kormánytisztviselők munkájával, azt is megtudtuk, hogy milyen végzettség, követelmény, szakmai gyakorlat kell ahhoz, hogy valaki ezt a munkakört betölthesse, így egyfajta pályaorientációs óra is volt a naphoz kapcsolódóan.

A rendhagyó óra végén egy Kahoot! játékkal ellenőriztük, hogy mit jegyeztünk meg az elhangzott információkból, a legügyesebb diák pedig értékes jutalomban részesült az osztályból, valamint mindenki kapott egy kis meglepetést a kormánytisztviselőktől emlékbe.

Hálásan köszönjük a lehetőséget és a szervező munkát Dr. Tárkány-Szűcs Ágnes kormánytisztviselőnek, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Humánpolitikai és Koordinációs Főosztály Jogi és Koordinációs Osztályáról, illetve munkatársainak az értékes gondolatokat, hasznos tanácsokat és a kiváló, látványos prezentációt!

 

Írta: Rideg-Fekete Márta, osztályfőnök