Természettudományos diákkonferencián sikeresen szerepeltek diákjaink

Iskolánk két tanulója 2023. májusában a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola  által meghirdetett Természettudományos diákkonferenciára „Hulladékok életciklusa” kategóriában pályamunkát nyújtott be, amelyet a diákkonferencián szakmai zsűri előtt bemutatott, „megvédett”.

Puskás Szilvia (10.F – nyolcévfolyamos gimnáziumi osztály tanulója)

„A textilek fajtái, tulajdonságai és újrahasznosításuk lehetőségei”

 című pályamunkájával arany minősítést kapott, illetve szakmai felkészültsége mellett külön dicséretet érdemelt a különösen színvonalas és megnyerő előadói stílusa.

Kovács Marcell (10.A – matematika-fizika tagozatos osztály tanulója)

„Az alumínium tulajdonságainak vizsgálata és újrahasznosítási lehetőségei”

című pályamunkájával bronz minősítést kapott, továbbá a Szegedi Tudományegyetem Műszaki Karának szakmai képviselőjétől külön dicséretet érdemelt, amely dicsérő szavak kiemelték a tanuló mérnöki gondolkodását és precíz, alapos felkészülési munkáját.

A tanulók felkészülési munkáját Törökné Török Ildikó tanárnő segítette, aki szintén elismerésben részesült.

                                        

                                       

A pályamunkák megírását iskolánk természettudományos laboratóriumában végzett kísérletsorozat előzte meg, majd ezt követte a saját vizsgálatokra épülő esszé, illetve 15 diából álló bemutató elkészítése. A benyújtott pályamunkákat – előzetes értékelés után – a tanulók a diákkonferencián egy háromfős szakmai bizottság és versenytársaik előtt mutatták be, ahol természettudományos gondolkodású diáktársaikkal találkozhattak. A konferencia központi gondolata a természettudományos gondolkodás, a környezetvédelem, s azon belül a fenntartható fejlődés volt.

Gratulálunk tanulóinknak a magas színvonalú természettudományos kutató munkájukhoz és további sikeres felkészülést kívánunk a választott természettudományos pályájukhoz.