BJG, az Alma Mater
Nem tudhatom, hogy másnak e skóla mit jelent, nekem …. nekem például Radnótit, akit, bár futólag találkoztam vele a közeli (akkor) Központi Állami Általános Fiúiskolában is, mélyebben megismerni és megszeretni a gimiben volt szerencsém. Általában is szerencsém volt, sok jó, köztük néhány kiváló és felejthetetlen tanárom tett jelentős erőfeszítéseket pallérozásomra.
És még mi mindent? Hát először is egy otthont, ahol baráti közösségben, hóban-nyárban jól éreztem magam. Igen, nyárban is, mivel többnyire voltak olyan – akár „hivatalos”, akár általunk kezdeményezett, netán spontán – rendezvények, sportesemények, amelyek oda kötöttek minket. A salakos udvart télen (akkor még voltak telek) felöntöttük vízzel, a jégpályán több-kevesebb sikerrel gyakoroltuk a korcsolyás eséseket, a jobbak valóságos kűröket futottak, a gyengébbek kék foltjaikat dédelgetve irigyelték őket. Jó időben a távol- és magasugró homokcsík fölé állított nyújtón és más sporteszközökön fogyasztottuk elapadhatatlan energiánkat.
Az 5+1 rendszernek köszönhetően (máig hálás vagyok érte) azon a bizonyos hatodik napon (nem, nem a világ teremtésére utalok) megismerkedtünk az asztalos-, illetve a géplakatos-szakma alapjaival, ennek eredményeként többnyire a jó végén fogjuk meg a kalapácsot, vagy tudunk síkba gyalulni deszkát. A gimi alagsorában berendezett műhelyben sok szép, hasznos és vidám órát töltöttünk el, igaz, néhány „alkotásunk” nem nyert osztatlan sikert a tanári karban.
Az 5×6 tanóra néha ugyan kegyetlen lassan telt, de összességében szaladtak a délelőttök (a húszperces nagyszünetben a közeli pékségben vett bucival töltöttük ki a reggeli és az ebéd között tátongó űrt), és a futó ebéd után mentünk vissza, szakköri foglalkozások (szinte minden tárgyból, én konkrétan matematika – fizika, kémiakörbe jártam), fotó- és rajz-, illetve képzőművészeti szakkör, edzések (nekem szertorna és vízilabda), gyűlések, egyszóval biztosan több mint 8 órát töltöttünk „munkahelyünkön”, és nem volt sem fárasztó, sem unalmas. Nem is értettük a felnőtteket, nem is akartunk „felnőni”!
Néhány szót tanárainkról: Aradi Miklós, a Tícsör, aki helyi viszonylatban bizonyosan csúcstartó volt, úgy az általa tanított és beszélt nyelvek, mint a tanítással töltött évek számát tekintve, a négy év alatt sikeresen plántált belém annyi angol nyelvismeretet, hogy ne okozzon gondot eligazítani egy tétova turistát, vagy eligazodni tétova turistaként. Személyisége is maradandó nyomot hagyott, precizitása, rendszeretete, kötelességtudata példamutató volt. Fehér József, nekünk matematikát oktatott, széleskörű és biztos tudásával, e tudás átadásának képességével, őszinte, nyílt habitusával tűnt ki, számomra példaképpé vált. Ugyanígy Szucsán András (fizika), akinél szertáros is voltam, mindent megtett, hogy az Ohm-törvényt és társait fejünkbe verje. Kitűnő alapot adott későbbi szakmámhoz. Szerénységére jellemző, hogy kimagasló eredményeiről, kitüntetéseiről csak a temetésén, másoktól szereztem tudomást. Pozsár Lászlóné, Julika a kémia rejtelmeibe avatott be olyan hatással, hogy sokáig vacilláltam a továbbtanulás kérdésében a kedvenc rádiótechnika és a Veszprémi Vegyipari Egyetem között. Szurgent Jánosné, Izuka, saját magunkkal és a körülvevő természettel ismertetett meg minket (habár ez utóbbiban a Tiszának is jelentős szerepe volt). És nem utolsó sorban Fejér Ferenc, a Firci, aki fiatalsága (másodikos korunkban jött kezdőként a BJG-be) és halkszavúsága ellenére vitathatatlan tekintélynek örvendett, testnevelő tanárom és tornaszakkör-vezetőm volt, méltán lett névadója a tornateremnek.
A nyári építőtáborok (mocsárlecsapolás a Hanságban, belvízcsatorna Újszegeden), illetve az őszi betakarítási tsz-segítő akciók mind kiváló alkalmak voltak barátságok és közösségek erősítésére, sokat profitáltunk belőlük.
Fentiek talán igazolják, miért is állítottam az elején, otthonunk volt a BJG, szeretett gimink, a város legszebb épületében működő szellemi és erkölcsi bázis. Soha többé nem volt és nem lesz még egyszer olyan felhőtlen, szabad és boldog négy évem, mint 1960 és 64 között, az Alma Mater által nyújtott biztos fedezékben, és szélesebb értelemben a város határain belül. Mindig büszkén vallottam és vallom magam az – akkoriban a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium mögött a megye második legjobbja – azóta is szeretett Csongrádi Batsányi János Gimnázium tanulójának és neveltjének.
Budapest, 2018. szeptember 19. Dr. Nagy Sándor