Hunyadi László opera az Erkel Színházban

Újabb állomáshoz érkezett az Opera Kaland programsorozat 2019 őszén. Ennek jegyében iskolánkból október 16-án, szerdán egy 87 fős csapattal vettünk részt azon a kulturális napon, amelynek része volt az egyik leghíresebb magyar opera megtekintése, a Hunyadi László.

Erkel Ferenc zeneszerző méltán ismert operája alap műnek tekinthető (iskolai tananyag is), és mivel minden olyan zenei, műfaji jellegzetességet magán visel, amelyet egy operával kapcsolatban illik tudni minden középiskolásnak, nagy lelkesedéssel és várakozással tekintettünk a nap elé.

A mű keletkezéséről az alábbi gondolatokat ismerhettük meg Rákai Zsuzsanna és Batta András írása alapján: „Erkel Ferenc legfőbb célja volt, hogy megteremtse a magyar operairodalmat. Tervének megvalósításához hiányzott azonban a szövegkönyv. A véletlen volt a segítségére: a Kígyó utcában sétálva összetalálkozott Egressy Bénivel, aki épp a Hunyadi László kész szövegével sietett a Nemzeti Színház igazgatójához. Erkel kivette Egressy kezéből a librettót, és néhány hónap leforgása alatt el is készült új operája legfontosabb jeleneteivel. Erkel egy olyan librettót kapott Egressytől, amely a magyar történelem egyik tragikus pillanatát ragadja meg ugyan, de annak a Hunyadi családnak a sorsába ágyazva, amely a „törökverő” Hunyadi Jánost és a legnépszerűbb és leghatalmasabb magyar királyt, Mátyást adta a nemzetnek.” (Opera Kaland tájékoztató füzet) A darabot kiváló énekesek és zenészek adták elő, és lélekemelő volt hallgatni, ahogyan a 2000 fős közönség megtisztelte figyelmével az előadókat, majd a felvonások végén vastapssal jutalmazta az előadást.

Az opera után, a délután folyamán 3 csoportra osztottuk a résztvevőket és minden csoport külön indult az előre megszervezett külön programjára. Ezeken szintén a kaland keretében vettünk részt, mert az Opera Kaland szervezői által előre felkínált programokból válogattunk, így jutottunk el az Országos Idegennyelvi Könyvtárba, az Országos Széchenyi Könyvtárba és a közeli Rendőrmúzeumba.

A 11/A osztály a Mátyás király corvinái című programon vett részt, ahol szerepjátékok kíséretében, személyes élményekkel is gazdagodtak. Mátyás királyt, Aragóniai Beatrix magyar királynét, Janus Pannoniust és olaszországi művészeket kellett megjeleníteni a diákoknak, korhű jelmezekbe beöltözve, a diákok által a helyszínen megírt szövegek segítségével. A „színházi előadás” vicces jelenetei, a diákok élménybeszámolói és a megörökített videófelvétel alapján is örök emlékként maradnak meg az osztálynak. A 9. 10. és 11. évfolyamos diákok vegyes csoportja a Rendőrmúzeumban töltötte a délután egy részét, ahol híres és hírhedt tolvajokról, rablókról kaptunk sok érdekes információt, illetve a rendőrségi munkával, nyomozással kapcsolatos bűntényekkel is megismerkedhettünk a tárlatvezetés során. A 10. A és 11. F évfolyamos diákjaink az Országos Idegennyelvű Könyvtárba látogattak el, ahol a „Bábel a rengetegben, avagy Kultúrkalandozás a nyelvek (és a zene) nyelvei körül című tárlatvezetésen vettek részt. Az operaelőadással és a kulturális programokkal kapcsolatban a következő élményekkel gazdagodtak diákjaink:

„Azért tetszett az Opera Kaland, mert egy új és szokatlan, de igazán élvezhető élmény volt. Tehetségesek voltak az énekesek, és látszott rajtuk, hogy szeretik a foglalkozásukat.” (Hagya-Knall Márk 10.A)

„Nagyon szép volt az egész könyvtár. A legjobban az tetszett benne, hogy sok nyelvet lehet tanulni egy helyen, mert egy nyelvsarokban több, mint 80 nyelvű könyv van.” (Tábori Lilla 11.F)

„Zenét ugyan nem tanulok komolyabban, de nekem a zeneterem tetszett a legjobban. Úgy gondolom, ha az élet Budapestre sodor a tanulmányaimat illetően, biztosan meg fogom látogatni ezt a könyvtárat ismét.” (Versegi Anna 10.A)

„Számomra azért volt különleges a nap, mert érdekes nyelvekkel ismerkedtünk meg. Volt egy terem, ahol csak eszperantó nyelven írt könyveket tartanak. Védett épületben voltunk, tehát mindent régiesen hagytak, ami nagyon szép volt. A színházi előadás is nagyon tetszett, mert ügyesek és tehetségesek voltak az előadók.” (Juhász Veronika 10.A)

„Nagyon szép volt a könyvtár kialakítása, kedvencem az olvasóterem volt. Jó volt végig hallgatni a könyvtár kialakulásának a történetét.” (Vári Emese 11.F)

„Fantasztikus élmény volt elmenni Pestre! A színházi előadás nagyon tetszett. A könyvtár teljes mértékben elvarázsolt. A kedvencem az volt, amikor a zenekönyvtárban voltunk, mert amikor bementünk, akkor csendben kellett lenni. Ez a csend akkora volt, hogy maga a csend egy „hangzavarrá” változott. Remélem, eljutok ide minél hamarabb ismét.” (Kókai Laura 10.A)

A budapesti napunk igazán jól telt, és színes, sokféle élményekkel gazdagodva értünk haza. A nap zökkenőmentes lebonyolításáért köszönettel tartozunk az osztályfőnököknek és kísérőtanárainknak (Almási Mariann, Bedéné Fodor Virág, Hekkelné Zsiros Ildikó, Abonyiné Kiss Ágnes és Baricsné Kapus Éva tanárnőknek), akik vigyáztak ránk és felelősséget vállaltak értünk a nap folyamán.

Írta: Rideg-Fekete Márta

angol – ének-zene szaktanár, főszervező