Sok kis lépés egy fizika tanárnak…

Több mint két évvel ezelőtt kezdett kirajzolódni egy terv, melynek keretein belül többféle könyv megírása is szerepelt. Ennek folyományaként elsőként megjelent egy gyerekeknek szóló meséskönyv, amely a kémia tudományát járta körbe különféle érdekes és látványos kísérletekkel fűszerezve. A célközönség az általános iskolák diákjai voltak.
Az első könyv sikerein felbuzdulva és a szerzett tapasztalatokat felhasználva elkezdtünk doglozni a második könyvön is dolgozni, melynek témája a fizika tudományos világának bemutatása egyszerű kísérleteken keresztül, amiket akár otthon is meg tudunk ismételni egyszerű hozzávalók segítségével.

A könyv megírásához több előadást is tartottunk, ahol a résztvevő diákok saját rajzokon örökítették meg a látottakat, majd ezek közül egy válogatás a könyvbe is bele került.
Az utolsó előadásen iskolánk eszközeit is felhasználtuk és a gyerekek láthatóan nagyon élvezték az előadást.
Az igazgató úr segítőkészségét meghálálva, egy tisztelet példányt is adományoztunk a gimnáziumnak.
Kapcsolódó cikket és képeket az alábbi linken lehet elérni:
http://www.civilportal.rs/hu/hirek-del-bacska-es-szeremseg/obecsen-bemutatkozott-tomi-a-varazslo

Jó szórakozást az olvasáshoz!