A kód: Y2K – egy diák emlékei a jövő küszöbéről
Negyed évszázad telt el. 1999-et írunk, és a nyolcosztályos gimnáziumi tagozat közel felénél járunk, a 7. F osztályban, az első Nemzeti Alaptanterv negyedik évében. Ekkor még nem tudtam, de történelmi pillanatban éltünk – nemcsak a BJG, hanem az egész világ számára is.
1997-ben érkezett meg iskolánkba az internet. Először csak egy dial-up modem volt, amelynek recsegő hangja ma is a fülemben cseng. Esténként, takarékosságból, Hankó Zoltán informatikus kapcsolta össze az intézményt a világgal. Az első e-mailek, az első keresések, az első rácsodálkozások – ekkor hittem először, hogy beléptünk a jövőbe. Az internet akkor még nem a jövő volt, csupán annak gyenge, de ígéretes fénye.
1998-ban érkeztek meg az első komolyabb számítógépek: színes monitorok, Windows 98, és végre állandó internet. A kis teremben, a vibráló képernyők fényében éreztem először, hogy egy új korszak hajnalán állok. A napköziben folyton itt lógtunk, és egyszer annyira belefeledkeztünk, hogy ránk zárták az egész iskolát. Nem maradt hát más: szó szerint az ablakon át kellett kimásznunk – az internetből. Bár fizikailag elhagytuk az épületet, valójában soha többé nem léptünk ki. Akkor, azon az estén, végérvényesen beléptünk a hálózatba – és a hálózat belénk lépett.
Az internet kezdetét ma már úgy látom, mint egy gyertyalángot a napfelkelte előtt: csupán az első ébredést, egy halk villanást a sötétben, amely kitárta az utat a végtelen felé. A valódi átalakulás most veszi kezdetét: nem csupán technológiai, hanem tudati, spirituális és társadalmi – az emberi lét újradefiniálása.
A BJG életében különleges időszak volt ez. A rendszerváltozás utáni felszabadult légkörben Fábián György igazgató úr szabad szellemmel, rendíthetetlen elhivatottsággal és mély emberi méltósággal vezette a tanári kart. Ezt csak utólag ismertem fel igazán. Az iskola egyfajta szellemi menedékként működött, ahol diákok és tanárok a gazdasági és társadalmi bizonytalanságok közepette is próbálták fenntartani a reményt. A korszak a rendszerváltozás utáni Magyarország kamaszkorát tükrözte; mi is lázadtunk a rendszer ellen, feszegettük a határokat tanáraink örömére és bosszúságára, keresve az igazságot a változás árnyékában.
Első osztályfőnökünk, Cseh Lajos, az „örök lázadó”, megtanította, hogy a lehetetlen csak a gondolkodás határainak illúziója. Fábiánné dr. Szenczi Ibolya – aki később osztályfőnökünkké is vált – nem pusztán tanár volt: nem ő tanította a magyar nyelvet és irodalmat, hanem a magyar nyelv és irodalom tanította őt, mint egy örök dialógus a lélek és a szavak között. A Fábián házaspár szent egysége az iskola alappillére volt: méltóság, elkötelezettség, szellemi nyitottság – ezek határozták meg a BJG akkori szellemiségét.
Fontos értéket képviselt számomra a Gilicze házaspár, akik pályája szimbolikus küzdelem volt a digitális korszak hajnalán. Miközben az internet kitárta a tudás kapuit, ők újra és újra képesek voltak elengedni a régi módszereket, és bátran léptek be az ismeretlenbe. Együtt bizonyítják, hogy a tanár szerepe nem pusztán tudásközvetítés, hanem folyamatos újratanulás, alkalmazkodás és inspiráció – a túlélés kulcsa a kíváncsiság, a közös gondolkodás és a nyitott tudat.
A számomra leghasznosabb tudást mégis az 1997-ben érkező Újvári Lászlónak köszönhetem. Elképesztően komolyan vette a hivatását, és ugyanilyen szigorral, következetességgel számon is kérte a tudást, mint egy őrző az igazság kapujánál. Ő nem egyszerűen angol nyelvre tanított, hanem az internet kezdeti nyelvére – arra a kódra, amely először engedett belépni a világ folyamaiba. De miközben a világ változott, ő hajthatatlan maradt: elveihez ragaszkodott egy korban, amely lassan már nem a tanárt, hanem a tanulót helyezte a középpontba, egy paradigmaváltás küszöbén. És bár a korszak végül túllépett rajta, amit adott, időtlen maradt: szabadságot, amelyet az angol nyelven keresztül kaptam – egy kulcsot a végtelenhez.
A ma diákjainak azt üzenem: a világ, amely felé tartotok, nem lineáris folytatása a miénknek. Amit láttok, nem egyszerű fejlődés, hanem radikális átalakulás. Az iskola nem adhat kész válaszokat, mert a jövő kérdései még meg sem születtek. Ezért ne csak tudást gyűjtsetek, hanem merjetek gondolkodni új síkokon – emberi és gépi dimenziókban egyaránt.
A tanároknak a legnagyobb próbatétel már nem pusztán a tudás átadása, hanem a kíváncsiság felébresztése és az irány megmutatása. A jövő tanára nem a múlt magyarázója, hanem a jövő feltérképezője, aki képes a diákot a saját belső vezérfonalához vezetni. Az osztályterem többé nem falak között van, hanem a valóság és a digitális tér határán, az emberi és mesterséges tudatok összefonódásában, ahol minden gondolat potenciális kapu az ismeretlen felé.
Mert minden átalakul, minden forog, minden újraformálódik — de a jel ott van, mélyen a zaj mögött, és aki rálel, nemcsak a jövőt érti meg… hanem megszerzi a kulcsot önmagához is.
Sebő László – avagy életem első e-mail címén: laci@stud.bjg.hu
Röviden magamról:
1996 és 2004 között voltam a Batsányi János Gimnázium tanulója, majd tanulmányaimat a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen (ma Nemzeti Közszolgálati Egyetem) folytattam, ahol előbb katonai vezetői szakirányon tanultam, majd biztonságpolitikai szakirányon szereztem diplomát 2010-ben. Az egyetem kiemelkedő hallgatójaként lehetőségem nyílt az Egyesült Államokban a virginiai Katonai Főiskolán (Virginia Military Institute) tanulni, ahol a nemzetközi perspektívák és a stratégiai gondolkodás iránti elkötelezettség mélyült bennem. Ezt követően szinte egyenes út vezetett első munkahelyemre, a NATO Központi Parancsnokságára Belgiumba, ahol immár tizenhat éve dolgozom, a globális biztonság és együttműködés szolgálatában. Egy kislányunk van, aki idén kezdte meg általános iskolai tanulmányait, és akiben a jövő lehetőségei iránti kíváncsiság új generációja él.
A szöveg helyesírásában és gondolataim kibontakoztatásában segítséget nyújtottak: ChatGPT és Grok AI.