100 év 100 pillanat – Az első igazgató…

Járay (1933-ig Jaeger) Imre igazgató úr 1920 és 1925 között vezette az intézményt. A kortársai feljegyezték róla, hogy: "Tudása nem szűklátókörű szaktudás volt, de kiterjedt a műveltség egész területére. Állandóan figyelemmel kísérte a folyóiratok és szakmunkák útján a tudományok fejlődését, és lépést tudott velük tartani. De szerénysége még ennél is nagyobb volt, és csak ha tanácsot,...

100 év 100 pillanat – A gimnázium alapítása

Csongrád nagyközség a 20. század első és második évtizedében többször (1904., 1909., 1911., 1918.) kezdeményezte, hogy a település és vonzáskörzete ifjúságának szellemi épülésére gimnázium létesüljön. A mindannyiszor elmaradt megvalósítást a képviselőtestület 1920. május 10-én tűzte ismét napirendre dr. Rásonyi Papp Pál és dr. Szőke Jenő képviselők indítványa nyomán. A közgyűlés egyhangú 128./kgy. határozatával az intézet létrehozása...

100 év 100 pillanat – A gimnázium épületet kap…

A csongrádi Állami Polgári Fiúiskola a templom mögötti telken, a Kossuth téren 1859-1860-ban felépült egyemeletes épületben működött. Ez az épület a 20. század első évtizedében már nem volt megfelelő az oktatáshoz. A sajtó többször közölt híreket az épület rossz műszaki állapotáról, a hely- és tanteremhiányról. Évről évre több diákot írattak be: az 1908 szeptemberében induló első évfolyamra beírt 72 tanulót egyetlen teremben helyezték el....

100 év 100 pillanat

A történet elkezdődik…

A magyar részről Deák Ferenc által irányított kiegyezés olyan folyamatokat indított el Magyarországon, amelyek a polgári fejlődés irányába mutattak. Ennek egyik jeles területe volt a népművelés feladata, amelyet az 1868. évi törvény szabályozott. A törvény a polgári iskolákról rendelkezett. Ennek értelmében azok a nagyobb községek, amelyeknek anyagi ereje engedi, kötelesek a felső népiskola helyett polgári iskolákat...

100 éves a Batsányi!

Kollégáim és tanulóink nevében köszöntöm 100 éves intézményünk honlapján!

Ebben az évben ünnepeljük iskolánk, a Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium, egykor Szent Imre Gimnázium fennállásának 100. évfordulóját. Ezt az alkalmat visszaemlékezésekkel, érdekes történetekkel, ünnepi rendezvénysorozattal tesszük emlékezetessé és maradandóvá.

Ahogyan G. Garcia Marquez írja, a visszaemlékezés módja teszi valódivá az emlékeinket, az...

Pályázati felhívás iskolánk 100 éves évfordulója alkalmából – iskolai logóra

A Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium pályázatot hirdet 100 éves évfordulója alkalmából iskolai logó tervezésére.

A pályázat célja

Olyan egyedi, modern vizuális jel alkotása, amely minden korosztály számára egyértelműen utal az iskola 100 éves fennállásának, szellemiségének kifejezésére, megjelenítésére.

A pályázók köre: iskolánk tanulói

A pályázat részletei

A...