100 év 100 pillanat – “Én iskolám, köszönöm most neked”

Szeretettel és meghittséggel emlékezem vissza a szakközépiskolás és kollégiumi éveimre….  

Volt benne jó és rossz egyaránt, öröm és sírás, mint minden diák számára ebben az életkorban. Tanultam rengeteget a világról, az emberekről és önmagamról. Ehhez számtalan segítséget kaptam. Minden tanár, nevelőnő, kisegítő, szaktárs, évfolyamtárs és osztálytárs egységes erővel segítette egymást.

Úgy érzem, hogy mindvégig egy védőburokban lehettem, ami mégis ahelyett hogy korlátozott volna, megengedte, hogy kinyíljon a tudatom, szívem, lelkem.

Köszönettel tartozom mindkét osztályfőnökömnek, akik hatalmas profizmussal és élettapasztalattal kezelték mindannyiunk mindennapos nyűgét, baját. Úgy gondolom, ha ők bármilyen helyzetben cserben hagytak volna egyikünket is, biztos kisiklott volna az életünk.

És minden elismerésem a nevelőnőknek és tanároknak, tanárnőknek. Nem tudok olyan személyre visszagondolni, aki nem a legjobb tudása és tapasztalata szerint oktatott és motivált minket.

A Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola egy kis ékszeres doboz rengeteg gyöngyszemmel. Az épület maga is végtelenül formás, ízléses, tele labirintusokkal, kis kuckókkal, tágas folyosókkal és gigantikus kerengőkkel.

Hogy milyen érzés visszaemlékezni? Kicsit szomorú, amiért elmúlt, nehéz felnőni és eltávolodni számtalan értékes embertől, (barátoktól, barátnőktől, példaképektől…) akiknek hálával tartozom. Mégis jó érzés, hogy mindez megtörtént….Csak egyszer fiatal és középiskolás az ember.:)

Őszintén remélem, hogy akiket szintén ebbe az iskolába sodor az élet, hasonló tapasztalatokkal gyarapodnak majd. Nem biztos, hogy akkor és ott könnyű lesz, mert megélni ezeket a dolgokat sokszor nehéz és fájdalmas, viszont évekkel később már csak a pozitív életérzés marad: “Milyen jó, hogy mindez megtörtént.”

Nagy szeretettel köszönök mindent újra és újra:

Torbán Eszter Tünde