Emlékdarabkák a csongrádi Szent Imre (ma Batsányi) Gimnázium 100 éves születésnapi kiadványához
Édesapám, Hajdú Gyula 1927-ben született Csongrádon, a gimnázium melletti Gr. Andrássy Gyula u 2. alatti házban és 1925-ben született, Mihály nevű bátyjával együtt a Szent Imre gimnáziumban érettségizett.
Édesapám már sajnos nem él, de mindig nagy szeretettel mesélt egykori iskolájáról, és családi házuk a közelsége miatt számos érettségi és évfolyamtalálkozó helyszíne volt. Visszaemlékezéseiből most néhányat megosztok Önökkel, hogy felhasználhassák a Gimnázium 100. éves fennállására készülő emlékanyag összeállításában.
- Noha az iskolával szemben, nagyon közel laktak, amikor reggel mégis késésben volt, Apám földszinti hálószoba ablakán át kiugorva szaladt át az iskolába.
- 1943-ban ún. “egészségfokozó célzattal” a tízórai nagyszünetben mindig a Tisza-gátra jártak tornázni a levente mozgalom égisze alatt. Egy alkalommal Rosta Sándor tanár úr a 3 részes öntöttvas alvázas tornapadokat az Andrássy úton át a Kiserdőhöz a Tisza-gátra vitette az osztállyal, az utcán közlekedők nem kis csodálkozására. Az oda-vissza út meglehetősen nehéznek bizonyult, aminek az egészségnevelésen túl más oka is volt: Forgó Miklós (Makk) mesélte – aki a városban később több funkciót is betöltött, sőt a gátéri iskola igazgatója is volt, – hogy előző este – reménykedve az akkor rossz közvilágításban – az utca túloldalán haladó Rosta tanár úrnak, a kötelező felállást mellőzve (tehát nem előírásszerű módon) csupán a padon ülve maradva, boka-összecsapással üdvözölték. Úgy tűnt a tanár úrnak jó volt a szeme…
- 1944 nyarán a Kecskeméti Katonai Repülőtér bővítésére diákmunka tábort szerveztek, ahol Édesapám Bátyjával is részt vett. Kubikos munkát végeztek. Szállásuk a „munkahelytől” 3 km-re, egy tanyán volt, ahol földre terített szalmán aludtak összezsúfolva úgy, hogy ha egyikük megfordult, akkor a többi is kénytelen volt követni… A kemény napi munka után fokozta a kellemetlenséget, hogy lefekvéskor éhes bolhák hada támadta meg őket, különösen a hétvégi „eltáv” után.
- Édesapám bátyja 1943-ban felvételt nyert érettségi után a budapesti, akkori nevén József Nádor Tudományegyetem mérnöki karára, és a mai Bartók Béla úti Szent Imre (érdekes egybeesés) Kollégiumban lakott, miután elterjedt a hír, hogy az egyetemistákat Németországba szállítják és sokan ezt megelőzendően az itthon maradás érdekében beléptek az akkor szerveződő Magyar Királyi I. Egyetemi Rohamzászlóaljba. Ezzel sajnos megpecsételődött a sorsa, ugyanis ifj. Hajdú Mihály a budapesti harcok során több bevetésben is részt vett a Rózsadomb és Ferenc-hegy környékén. A család utoljára 1945 január 6-án látta, ugyanis nagyszüleim, Hajdú Mihály és Sohlya Margit édesapámmal felköltöztek Csongrádról, hogy a másik fiuk közelében lehessenek – a Szilágyi Erzsébet fasorban, barátoknál húzták meg magukat. Nagybátyám halálhírét 1945 áprilisában kapták meg, szemtanúk elmondása szerint január elején a Ferenc-hegyen, a Felső Zöldmáli úton esett el, fejsérülést szenvedett. A környéken temették el, és küldték el a családnak a személyi okmányait.
- Édesapám 45 márciusban, miután a család visszatért Csongrádra, jelentkezett tanulmányai folytatására a Szent Imre Gimnáziumba, ahol a tanítás már januártól folyt. Első, szeretett osztályfőnökük, Miklós Róbert finnországi tanulmányútja után az osztályt Havas Gyula vezette. ‘45 májusában a jóformán frissen kifosztott lakásukba bekéredzkedett egy teherautónyi orosz katona, akiket el kellett szállásolni a Gimnáziummal szemben levő házukban. Jobb híján szalmát terítettek le a majdnem üres lakásba. Szerencsére csak egy éjszakát „vendégeskedtek”, de a még fellelhető használati tárgyakat elvitték “emlékbe”. A legértékesebb volt a Vámos Imrétől kölcsönkapott kerékpár, mellyel Apám előző napokban érkezett meg sikeresen Budapestről.
- A tanulmányi időszak végén, 45 májusában 18-an érettségiztek, köztük csak néhány lány. Az érettségi bankettetPapp Piroska osztálytársa szüleinek Zöldkert utcai házában tartották. Papp Piroska később Rosta Sándor tornatanár úr felesége lett és fia, dr. Rosta Gábor a közelmúltban vette vissza a családi házat, melyben emlékszobát rendeztek be az időskorában megvakult, de aktív korában igen szép festményeket készítő Édesanyja emlékére.
- Későbbi érettségi találkozók alkalmával az öregdiákok mindig felkeresték házunkat, ahol régi csínytevéseiket szívesen emlegették: a háztetőn/ kerítésen szaladgálást és többek közt a gombfocimeccseket, amikor is az ebédlőasztalon kialakított pályán játszottak, a gombok pedig az akkori focistákról voltak elnevezve. A focicsatákban rendszeresen részt vett Rásonyi Pista, aki később Recsken “élvezte” a málenkij robotot, Komjáthy Laci, aki később zenepedagógusként a Budapesti Zeneiskola igazgatója lett. A focicsaták mindig lekváros kenyér evéssel fejeződtek be…
- Érettségi találkozókor esett meg, hogy Honthy Bözsi, aki végzett tanárként a gimnázium oktatója is volt, a zsebredugott kézzel emlékezőket mindig figyelmeztette az illemre. Ilyenkor esett szó Stéhlik Lajos rajztanár úr ún. zsebpofonjairól, meg Boda Vili bácsi nádpálcás fegyelmezési technikájáról. Az iskola fiatal ábrázoló-geometriai tanára, Radics Elemér cipelte az órákra a Monge rendszert. Érdekes, hogy évek múlva ugyanez a tanár úr a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban, ahova Édesanyám járt, ugyanúgy cipelte ezt, mint a csongrádi Szent Imrében. Sokszor csatlakozott hozzájuk Tatár Pista, aki szintén pedagógus, matematika tanfelügyelő lett.
- Nagyszüleim a front közeledtével értékmentő célzattal néhány családi festményt Boda Vili bácsi – akkori polgári iskolai igazgató – segítségével az iskolában helyeztek el a falon:
- Köztük volt Sohlya Antal portréja, aki 1859-től főkántor volt Csongrádon, 1871-től pedig a Csongrádi Tanítóképző első tanára.
- Sohlya Gyula nagyméretű, egészalakos festménye. Ő 41 éven át volt Csongrád első jegyzője (főjegyző). A kép Rákóczi Ferenc Törökországból történő hazaszállítása és 1906-os kassai újratemetése alkalmából rendezett eseménysorozatra készült, melyen Dédapámat zsinóros mentében ábrázolja, melyben Csongrád lakosságát képviselte.
- Vitéz Hajdú Mihály mellképe, aki az 1. Világháborúban a 46-os gyalogezred kötelékében önkéntesként szolgált és 1927-ben katonai szolgálatai elismeréseként vitézzé avatták. Nagyapám a budapesti József Nádor műegyetemi diploma megszerzése után a Csongrád-Sövényházi Árvízmentesítő Társulat mérnöke, majd igazgató-főmérnöke lett.
- A képek ma is a Hajdú család birtokában vannak az ősi Sohlya házban, hála Boda Vilmos polgári iskolai igazgató úr akkori segítségének.