Megyei Pedagógus Röplabda Bajnokság

Hagyományteremtő céllal röplabda versenyt szervezett iskolánk a pedagógusok, illetve technikai dolgozók részére. A versenyen tehát nem csak tanárok vehettek részt, hanem iskolai oktató-nevelő munkát segítő kollégák is.  Azon kívül, hogy egy intézményen belüli dolgozókból állhatott ki a csapat, csak egyetlen kikötés volt: minimum 2 női játékos szerepeljen a csapatokban.

A cél a sportoláson kívül az volt, hogy az iskolák között sportbarátságok kialakuljanak, jól érezzük magunkat. Ezt a célt a résztvevő csapatok szerint maradéktalanul sikerült elérni!

2019. január 9-én adott otthont ennek a versenynek a Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium kis és nagy tornaterme. Két négyes csoportokban folytak a küzdelmek, majd a helyosztókra kerültek sort. Ez alapján a következő sorrend alakult ki:

  1. Pallavichini Általános Iskola és Eötvös Gimnázium (Sándorfalva, Szeged)
  2. Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola
  3. Zsoldos Ferenc Szakgimnázium és SZKI, Szentes
  4. Mindszenti Általános Iskola
  5. Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium
  6. Kozmutza Flóra Általános Iskola, Csongrád
  7. Földeáki Návay Lajos Általános Iskola
  8. Piroskavárosi Általános Iskola, Csongrád

Iskolánkat az alábbi tanárok képviselték: Konkolyné Tóth Györgyi, Bujáki Olga, Kiss Attila, Tábori Levente, Papp Zoltán és Borda Zsolt. 

A krónikához tartozik az is, hogy a Piroskavárosi Általános Iskola szurkolóit külön díjaztuk a lelkesedésük miatt (pom-pom csapat, csatakiáltások, aktív szurkolás).

Reméljük, hogy jövőre megint egy ilyen jó hangulatú versenyt tudunk szervezni!

GRATULÁLUNK A VERSENYZŐKNEK, ILLETVE A CSAPATOKNAK!