Diáknap 2023

Diáknapunkat ebben a tanévben április 5-én tartottuk meg. A háromnapos rendezvény során (ápr. 3-5) elsőként asztalitenisz bajnokságot rendezett a DÖK, majd a No Backpack Day keretében idén is számos diák és pedagógus hátizsák helyett izgalmas…

STEAMus-hét Lodzban

A STEAMus projektünk keretében öt diákunk két pedagógus kíséretében Lengyelországban, Lodzban töltötte az előző hetet.A természettudományok és a zene összefüggéseivel foglalkozó program első napján a vendéglátó iskola életébe nyerhettünk betekintést, a diákok vendéglátóikkal együtt az…

Pintér Lajos 70.

Pintér Lajos, Radnóti-díjas költő, Csongrád díszpolgára, iskolánk egykori diákja idén ünnepli hetvenedik születésnapját. Ez alkalomból március 20-án irodalmi rendezvényeket szervezett a Távlat Közhasznú Egyesület és a csongrádi Művelődési Központ.

A Radnóti – szobornál, illetve a Pintér Lajos 70. című irodalmi rendezvényen a csongrádi Batsányi János Gimnázium diákjai Radnóti – és Pintér Lajos – verseket adtak elő.

Az ünnepség Radnóti Miklós szobra előtt indult, ahol Fábiánné dr. Szenczi Ibolya mondott köszöntőt, majd Pintér Lajos tartotta meg ünnepi beszédét. A köszöntő előtt iskolánk diákja, Kovács Emma (9.f), Radnóti Miklós Nem tudhatom című művét szavalta.

Az öt órakor kezdődő irodalmi esten Fábiánné dr. Szenczi Ibolya beszélgetett Pintér Lajossal. Az estet Csák László hangász és a csongrádi Batsányi János Gimnázium diákjai tették még színesebbé.

Iskolánkból a 9. f és a 12. f osztály tanulói Pintér Lajos Csongrádhoz kötődő verseit, prózai írásait adták elő. A műsorban elhangzott az egyik legismertebb verse a Fehéringes folyók című is Erőss Botond (9.f) előadásásban. A vadszeder útján című prózai írást Molnár Eszter (9.f) és Kardos Réka, Fák – Csongrádnak, városomnak Kovács Emma (9.f), Cinkék Keller Kitti (9.f), most Kardos Réka (9.f), ill. bölcső című versét Tóth Máté (12.f) adta elő. Lovas Laura

Könyvtárhasználati verseny Szentesen

Könyvtárhasználati vetélkedőt rendezett a Szentes Városi Gyermekkönyvtár, melyen 5-6. és 7-8. évfolyamos diákjaink vettek részt.  A versenyen információkeresési képességeiket használva kerestek a könyvtár elektronikus katalógusában, kézikönyveikben, állományában. 5-6. évfolyamon Csepregi László-Madarász Iván, Bodor Emese-György Kincső…