Egy világraszóló esemény 10 éves évfordulójára újra kiterítettük a Gó Maximust az aulában. 10 éve sikerült a „számítógépnek” legyőznie a világ akkori legjobb gójátékosát, a dél-koreai Lee Sedolt. Hogy ehhez a számítógépnek szüksége volt-e a mesterséges intelligenciára, kiderül a YouTube-on elérhető dokumentumfilmből (https://www.youtube.com/watch?v=WXuK6gekU1Y, automatikus fordításnál ki lehet választani a magyart).
A 8.F osztály csapata és Tábori tanár úr (továbbiakban Levi bá) vállalkoztak egy egész délelőttöt kitöltő mérkőzésre a Magyarországon egyedülálló Gó Maximuson, ami tulajdonképpen egy 43 x 43 -as háló (kétszer 43 vonal keresztezi egymást derékszögben, és ahol a vonalak metszik egymást, ott kelnek életre a kövek) A gó játékszabálya elérhető iskolánk honlapján is (https://www.bjg.hu/index.php/category/bjg-go-klub/
A 8.F csapat tagjai voltak: Csepregi László, Kallai Gergő, László Zalán és Vidovics Bence. Az időmérésben Ormos-Gonda Hanga és Tóth Zita segítettek. Az időkeretet a „byo-yomi” keretein belül állítottuk be: egy-egy óra főidő és 5-ször 25 másodperc lépésenként. Ez utóbbi azt jelenti, hogy 5-ször léphetjük át a 25 másodperces gondolkodási időt egy lépesen az 1 óra főidő letelte után.
A mérkőzés szervezése során 70 előnykőben állapodtak meg az ellenfelek. A góban a tapasztalatbeli különbséget előnykövekkel lehet kiegyenlíteni (a 8F-esek kapták az előnyköveket). A játék elején hamar kiderült, hogy a 8.F részéről a fő játékos Zalán lesz. A fiúk ügyesen kihasználva az előnykövek helyzetét Levi bá 3 kisebb alakzatát is foglyul ejtették. A játék közepe táján viszont egy hatalmas erődrendszer építésére „pazarolták” köveiket a déli tartományban, míg Levi bá „deszant-kövekkel” szórta be az északi tartományt. Ezen taktika segítségével a játék további menetében Levi bá az északi tartományban szét tudta szabdalni a nyolcadikasok alakzatait, így azok a játék végére foglyul estek.
A mérkőzést kemény küzdelem után most Levi bá nyerte meg. Az ellenfelek a megszerzett tapasztalatokkal felvértezve megállapodtak szándéknyilatkozat szintjén egy 80 előnyköves visszavágóban.
Végezetül hadd ajánljak egy filmet is a kedves olvasó figyelmébe: The matsh (https://videa.hu/videok/film-animacio/the-match-a-gojatszma-meccs-Rqc34sTUzMTWrq1H)

