A Csongrádi Batsányi János Gimnázium akkreditációs pályázatunknak köszönhetően Erasmus+ szakértő fogadása keretében látta vendégül a tenerifei IES Profesor Martín Miranda középiskola pedagógusát Alejandro José Hernández González személyében, aki egy hetet töltött iskolánkban. A mobilitás célja a gimnáziumban tanított természettudományos tárgyak angol nyelvi elmélyítése volt. Izgatottan készültünk a fogadásra, hiszen a régióban ilyen jellegű Erasmus esemény még nem valósult meg.
A vendégtanárunk a hét folyamán aktívan bekapcsolódott az iskola mindennapi életébe. Fizika-kémia szakos pedagógusként az iskola valamennyi diákja számára kísérletekkel bővített látványos órákat tartott angolul. Emellett részt vett nyelvi órákon, ahol a diákok érdekes és hiteles előadásokat hallhattak Tenerife szigetéről, illetve Venezueláról, földrajzi sajátosságairól, kultúrájáról és mindennapjairól. Ezek az órák kiváló alkalmat teremtettek az idegen nyelvi kommunikáció gyakorlására, valamint a diákok kulturális látókörének bővítésére.
A szakmai látogatás keretében a Nagymágocsi Hunyadi János Általános Iskola is meghívást kapott egy közös napra, mivel a három intézmény közösen vesz részt egy e-Twinning projektben a tanév során. A személyes találkozás lehetőséget adott a projektben részt vevő diákok és pedagógusok számára, hogy élőben is találkozzanak, bemutassák eddigi munkájukat, és tovább erősítsék az online térben már jól működő együttműködést.
A hét nemcsak tanórai, hanem közösségi élményekben is gazdag volt. Alejandro a tantestület számára is kedves meglepetéssel készült: dél-amerikai specialitást, arepát sütött, amely Venezuelában és több latin-amerikai országban is népszerű étel. A közös kóstolás baráti hangulatban zajlott, és tovább erősítette a személyes kapcsolatokat. A hét során tartalmas szakmai beszélgetések is megvalósultak, ami inspirációt jelentett a magyar kollégák számára.
Az Erasmus+ szakértő fogadása ismét bebizonyította, hogy a nemzetközi mobilitások és az eTwinning projektek fontos szerepet játszanak a nyitott, befogadó és élményalapú oktatás megvalósításában. A program hozzájárult diákjaink motivációjának növeléséhez, pedagógusaink szakmai fejlődéséhez, valamint a nemzetközi partnerségek további elmélyítéséhez. Köszönjük Alejandro szakmai alázatát és segítő munkáját!
Az alábbi oldalon olvasható az iskolája honlapján megjelent cikk: Alejandro Hernández, profesor experto invitado en el Batsányi János Gimnázium de Csongrád, Hungría | IES PROFESOR MARTÍN MIRANDA
A szakmai program itt található: Alex-timetable
A beszámoló angolul itt olvasható: REPORT V2
Magyar nyelven: Hungarian summary
A Nagymágocsi Hunyadi János Általános Iskola cikke: Hunyadi János Iskola látogatása
A hétről készült podcast iskolánk honlapján elérhető Podcast – Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium.
A hét eseményei képekben:

