Tájékoztató a nyolc évfolyamra jelentkező 4. osztályos tanulók számára

A felvételi eljárás alábbi szakaszára vonatkozólag a következő lépéseket szükséges tenni:

A tanuló jelentkezéséhez egyéni jelentkezési lapot kell kitölteni, ennek menetéről itt olvashatnak:

A felvételi lapok egyéni kitöltése az alábbiak szerint kezdeményezhető.

  • a) A felvételi lapok kitöltését a jelentkező, illetve a szülő önállóan is kezdeményezheti, ha a jelentkező:
    • aa) a középiskola kilencedik évfolyamánál alacsonyabb évfolyamára (tehát 6, vagy 8 évfolyamos gimnáziumba) jelentkezik
    • ab) általános iskolája többcélú intézmény (általános iskolai mellett középfokú iskolai alapfeladatot is ellát), és a jelentkező a felvételi eljárás során nem kizárólag a saját intézményébe kíván jelentkezést benyújtani.
  • b) A felvételi lapok kitöltését a jelentkezőnek, illetve a szülőnek önállóan kell kezdeményeznie, ha a jelentkezőnek jelenleg magyarországi általános iskolával nincs tanulói jogviszonya, azaz:
    • ba) a jelentkező jelenleg külföldi intézménnyel áll tanulói jogviszonyban, vagy
    • bb) a jelentkező jelenleg egy magyarországi középfokú iskolával áll tanulói jogviszonyban.

Az egyéni jelentkezés során a felvételi lapokat (tanulói adatlap és jelentkezési lap(ok)) a jelentkezőnek, illetve a szülőnek a www.kifir2.kir.hu/JellapKitolto/egyeni létrehozott felületén kell előállítani. Az egyéni jelentkezők számára létrehozott program használata regisztrációhoz kötött.

Az eljárás pontos menetéről az alábbi oldalon tudnak tájékozódni: www.oktatas.hu/kozneveles/kozepfoku_felveteli_eljaras/KIFIR_egyeni_jelentkezes_menete

A dokumentumokat alá kell írni, majd legkésőbb 2023. február 22-én − a postai nyitvatartás figyelembe vételével − postára kell adni (célszerűen könyvelt postai küldeményként). Intézményünkben az iskolatitkárnak is le tudják adni az iskolai példányt.

  • A tanulói adatlapot a hivatal győri feldolgozó központjába– Oktatási Hivatal 9001 Győr, Pf. 694.

Kérjük, hogy a dokumentumok egy-egy példányát nyomtatva, vagy pdf formátumban mentve, illetve a postai küldemény feladóvevényét őrizzék meg a felvételi eljárás végéig.

Felhívjuk a figyelmüket, hogy egyéni jelentkezőként kizárólag az vehet részt a középfokú felvételi eljárásban, aki a felvételi lapokat − legkésőbb 2023. február 22 éjfélig − a 6/A, illetve 6/B pontokban meghatározottak szerint továbbítja. Kézzel kitöltött felvételi lapok feldolgozására nincs lehetőség, ezért NE HASZNÁLJÁK az interneten különböző honlapokon megtalálható felvételi lap nyomtatványokat, illetve az általános iskolák 8. évfolyamos tanulói számára készült (az általános iskola és a szülők közötti egyeztetést szolgáló) általános iskolai adatbegyűjtő lapokat.

Figyelem! A középfokú felvételi eljárás során a központi írásbeli vizsgára és a középfokú iskolákba való jelentkezéshez más-más időpontban, külön-külön jelentkezési lapot kell benyújtani, a két jelentkezés nem „váltja ki”, vagy „helyettesíti” egymást.

A felvételi eljárás során bármilyen kérdés esetében forduljon hozzánk bizalommal a 63/571 555 telefonszámon, vagy a bjg@bjg.hu e-mail címen.

holnap2

kép 2 / 2