„Az élet mindig nagy tanítómester. Sokszor hisszük azt, hogy igazságtalanul akadályt vagy új kihívást ad elénk, pedig mindig a fejlődésünket szolgáló személyt vagy nehézséget gördíti az utunkba.” (Berek Edit)

2022 februárjában a megküzdési stratégiákkal foglalkoztunk a délelőtti boldogságórákon. A téma nehézsége miatt természetesen minden osztály másfajta módon igyekezett feldolgozni a hónap témáját, illetve olyan tevékenységeket választani, amelyek segítenek a hétköznapi nehézségekkel megküzdeni a diákoknak.

Az 5. évfolyamos fecskék beszélgettek a témáról és megegyeztek abban, hogy a zenehallgatás és a sport sokat segít nekik a nehézségek leküzdésében. Éppen ezért választották a két tevékenység összekapcsolását és elmentek jégkorcsolyázni, ahol zenét is hallgattak közben. Ez a tevékenység teljesen kikapcsolta és feltöltötte az osztályt, így újabb lendülettel és pozitív élményekkel gazdagodva folytathatták az iskolai munkát.

A 6. osztályosok gyerekek személyes példákon keresztül meséltek arról, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük az utóbbi időszakban. A gondjaik elsősorban az iskolai életükhöz kapcsolódtak, a társas kapcsolataikat, illetve tanulmányi teljesítményüket érintették. Ennek kapcsán beszélgettünk arról, milyen módszereket alkalmaznak a stressz kezelésében, és hogyan segíti őket a motiváció, a zene, a sport, a helyes légzés, vagy egy jó beszélgetés a barátokkal. Az óra végén megküzdéshez kapcsolódó közmondások jelentését elemeztük közösen.

A 8. évfolyamos diákokkal összegyűjtöttük, hogy milyen módon tudnak megküzdeni a nehéz helyzetekkel a mindennapokban, illetve aktív tevékenységek során is igyekeztünk alkalmazni az általunk leghatékonyabbnak ítélt stratégiákat. Mivel sportos osztályról van szó, ezért mindenféleképpen mozgásos tevékenységre szavaztunk és az is döntő szempont volt, hogy közösségépítő szerepe is legyen a tervezett élménynek, mert ritkábban van lehetősége a diákoknak – az iskolai testnevelés órákon kívül – együtt, osztályszinten kikapcsolódni. Éppen ezért választottuk a jégkorcsolyázást és bowlingozást, így 1 napos osztálykirándulást szerveztünk februárra. A napunk jól sikerült és a sok nevetés mellett valóban kikapcsolódtunk. Az osztályból néhány diák arra is vállalkozott, hogy rövid videót készítsen egy kihívást jelentő helyzet bemutatásához majd az ehhez kapcsolódó megküzdési technika hatékony alkalmazását is rögzítették a felvételen. 

A 10. évfolyamos diákokkal zenés relaxálásban vettünk részt a délelőtti énekórákon, amelyek során megismerkedtünk stresszoldó vizualizációs technikákkal (ezeket a boldogságóra védnöke, prof. Dr. Bagdy Emőke útmutatásai alapján végeztük el a tanári szakmai könyvből alkalmazva), egyúttal olyan hangterápiás eszközöket is megmutattam diákjaimnak, amelyek használata segít a mindennapi stressz oldásában és kellemes hangélményeken keresztül segítették ezek az ellazulást, majd a fókuszálást a dolgozatírós napokon.

A hónap témájával kapcsolatban elmondhatjuk, hogy minden osztály számára fontosabbá vált a kikapcsolódásra szánt, tudatosan tervezett pihenés és a pozitív, közös élmények megélése, így az egyik megküzdési stratégia, az úgynevezett mindfulness technika alkalmazása is megvalósult a hónap során.

A hónapban végzett aktív tevékenységek messzemenően hozzájárultak a batsányis diákok mentális jóllétének megőrzéséhez, egyúttal bízunk benne, hogy a boldogságórán résztvevő diákjaink a jövőben könnyebben megtalálják azokat a lehetőségeket, tevékenységeket, amelyek segítenek a nehéz helyzetek, Selye János megfogalmazásában az ún. distressz felismerésében és oldásában, így tudatosan, megfelelő megküzdési technikák alkalmazásával hatékonyan és jól tudnak majd alkalmazkodni a mindennapi élet kihívásaihoz is.

 

Az osztályfőnökök beszámolói alapján írta:

Rideg-Fekete Márta, iskolai koordinátor, osztályfőnök