Diákunk és felkészítő tanára elismerő oklevelet vehetett át a Magyar Tudományos Akadémián

Badó Zuszsa Olga, a Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium 11.F osztályos diákja sikeres pályamunkát nyújtott be a Természet Világa természettudományos közlöny által kiírt XXVIII. „Természet – Tudomány Diákpályázatra”, amely pályamunka a közeljövőben  publikálásra kerül a folyóiratban. A Szent-Györgyi Albert élete és munkássága című pályamű, amely Szent-Györgyi Albert életútjának bemutatás mellett az intézményünk diáklaboratóriumában végzett saját kísérletekre épülő tapasztalatokat foglal össze,  az Egészségtudományi kategória különdíját kapta a Természet Világa  tudományos zsűrijétől.

Badó Zsuzsa Olga és felkészítő tanára, Törökné Török Ildikó biológia – fizika szakos tanárnő kitüntető oklevelet és pénzdíjat vehetett át 2019. április  27-én Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián.

A díjkiosztó ünnepségen a Természet Világa folyóirat munkatársai, a MTA neves professzorai részletesen elemezve bemutatták a magyarországi és az erdélyi pályamunkák értékelési szempontjait, kiemelték azok szakmai igényességét és a dolgozatok mögött rejlő sok-sok munkát.

Az értékelő  bizottság a díjazott 14 diákot és  felkészítő tanáraikat  „Széchenyi István szellemi leszármazottjainak” nevezte, s arra biztatta őket, hogy a jövőben is – méltón ehhez a címhez – végezzék tanulmányaikat, szakmai munkájukat.

Az ünnepségen Hámori József akadémikus, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnöke és egyben az értékelő bizottság elnöke dicsérő szavaival kiemelte intézményünket, megköszönte  az intézményvezetőnek és a diák munkáját segítő felkészítő tanárnak, hogy lehetővé tették az önálló kísérletező munkát egy méltón XXI. századi  felszereltségűnek nevezett diáklaboratóriumban.

Gratulálunk nekik és köszönjük, hogy iskolánk hírnevét tovább „öregbítették”.