Tanév eleji tájékoztató

Tisztelettel és szeretettel üdvözlök minden batsányist a nyár végén, az új tanév kezdetén!

Az alábbiakban néhány fontos információt olvashatnak a tisztelt szülők, érdeklődő tanulók a tanévkezdésről.

A javítóvizsgák, osztályozóvizsgák időpontja: 2018. augusztus 29. 8 óra.

Kérem, hogy az érintett tanulók a bizonyítványukat is hozzák magukkal.

Tanévnyitó rendezvényünket az első tanítási napon 2018. szeptember 3-án 7.30-kor tartjuk a nagy tornateremben. Ezen a napon nem kell ünneplőben megjelenni.

Az évnyitót követően a következő 2 órában osztályfőnöki órák lesznek, ahol az iskolakezdéssel és tanévvel kapcsolatos tudnivalókról kapnak tájékoztatást a tanulók.

Kollégiumi beköltözéssel kapcsolatos információk a 30/364-2645-ös telefonszámon vagy a hercz.anett@saghy.hu ímélcímen kérhetők Hercz Anettől.

Felhívjuk utazó diákjaink figyelmét, akik a 2018. júniusi beiratkozáskor igényeltek diákigazolványt, hogy a bérlet vásárlásakor a bérletszelvényen tüntessék fel a tanulói oktatási azonosító számukat (7-tel kezdődő számsor), valamint szíveskedjenek a kollégium portáján ún. 3. típusú igazolást kérni.

Amennyiben a kiállított igazolást a közlekedési szolgáltató nem fogadja el, a járat számának és viszonylatának megjelölésével, valamint a kiállított igazolás képének mellékelésével az igazolvány@oh.gov.hu ímél címen kell jelezni.

Csongrád, 2018. augusztus 27.

Kiss Attila
intézményvezető