Minden tanárunk elvesztése óriási veszteség. Az égi tanári kar létszáma pedig sajnos egyre nő. Elbúcsúztunk Náfrádi Imrétől is, aki a Batsányi János Gimnázium egyik meghatározó tanára volt. A temetésen elhangzott búcsúk mellett egykori növendékei is megemlékeztek róla. Fájó szívvel búcsúzik tőle az 1987-ben végzett 4.B osztály.
„Akkor hát jelentsük be, hogy mostantól nincs Csokonai és nincs Morgenstern sem, legalábbis abban a formájukban, ahogy mi ismertük őket.
A földi helytartójuk elment.
Hiába is üvöltenénk fel a nyolcadikra, nem nyitna ablakot és ajtót nekünk sem.
És nincs röpdoga minden héten, becsoszogás a katedrához, meg hümmögve a felelő hallgatása, nincsenek progresszív rockdélutánok és ‘hajrá Vasas’ sincsen, meg a napimádat egész nyáron.
Nem tudom valójában mit őrzött meg ezekből az elmúlt 40 évben, de jó volt arra gondolni, hogy van egy renegát tanárunk is a sok decens között.
A sok ‘termtudos’ között egy másképpen élő, érzékeny, bevállalós, egyszerre kisvárosi gerilla és egyszerre filantróp közösségi, a hibáival önazonosan együtt élni tudó ember.
Nekem tiszta ’80-as évek, bármelyik akkori kultfilmből ki- vagy beléphetne a vásznon keresztül, és szerintem meg is próbálta. Fejben biztosan. Aztán amikor megérezte, hogy ez a fajta teleportálás nem az ő stílusa, csak mosolyogva csendesen utazott tovább.
A hosszú betegsége miatt biztosan átment minden stáción, de egy magafajta ember, nem tud kidőlni, mint egy bokszoló, neki végig kellett élni az elmúlást is, mert erre volt predesztinálva.
Minden szépirodalmi, filozófiai jelentéskereső és historizáló edukációs hatása ellenére egy kicsit sajnálom, hogy nem lett zenetanár is egyben.
Szívesen meghallgattam volna tőle, hogy milyen kitörési pontjai voltak Bachnak vagy Haydn-nek. De ezt ránk hagyta, hogy találjuk meg mi.
Ő meg talán most pótolja be azt, ami neki fájóan kimaradt, egy jó kis Ramones vagy David Bowie koncertet.
Viszlát Imre, viszlát Náfi, és köszi minden közös órát!