„Ha csak egy lépést is tettél egy értelmes cél felé, máris sikeresnek mondhatod magad.” (Chuck Carlson, amerikai cikkíró, rovatvezető)

Januárban, az újév első hónapjában egy igazán aktuális témával foglalkoztunk iskolánkban, ez pedig a célkitűzéseket jelentette. 

Az óévet búcsúztatva, egy újabb év kezdetén talán minden emberben megfogalmazódik az, hogy mit szeretne másképpen csinálni, sokan célokat is kitűznek maguk elé. A hónap témája abban nyújtott segítséget az osztályoknak, hogy miért is lehet fontos a célok kitűzése és hogyan érdemes ennek nekifogni, mert a jó céloknak – és a megtervezett lépéseknek – vannak bizonyos jellemzői, amelyek ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy meg is valósítsuk azokat az álmainkat, amelyek fontosak a számunkra. 

A felsős diákokkal az úgynevezett SMART célok tanulmányozásával kezdtük a boldogságórákat, majd megbeszéltük, hogy mennyire fontos a pontos célkitűzés, az, hogy konkrét célok legyenek ezek, hogy számokban mérhetőek legyenek és természetesen, olyan célokat gondoljunk ki, amelyek tényleg motiválják őket, tehát belső késztetésből, motivációból fakadnak. A diákok többen is kifejtették rövid és hosszútávú céljaikat: van olyan, aki nyáron fogyni és izmosodni szeretne, van, aki 10 másodperccel gyorsabban leúszni a 100 métert, van olyan, aki 2 éven belül szeretné megcsinálni az angol középfokú nyelvvizsgát és olyan is, aki ki szeretne békülni a testvérével. Megbeszéltük, hogy minden cél fontos, de ezekért tenni is kell, méghozzá nem is keveset, és arra is kitértünk, hogy a célhoz vezető út dokumentálása is fontos, tehát hogy hol tartunk éppen. Ezen kívül még megemlítettük, hogy a célok eléréséhez szorosan hozzátartozik a kudarc jelensége, de minden diák úgy gondolta, hogy a kudarc csak egy újabb ok a motivációra, illetve, hogy picit változtassunk a tervezett lépéseken.

A felsőbb évfolyamokba járó gimnazistákkal játékos formában térképeztük fel, hogy mennyire vállalkozó szelleműek. A feladat során különböző távolságból kellett egy kislabdával kosárba célozniuk, amely feladat teljesítése során a rendelkezésre álló 3 dobás távolságát mindenki maga dönthette el, annak tükrében is, hogy sikerült-e beletalálni a kosárba. A játék után beszélgettünk a kockázatvállalás fontosságáról, arról, hogy „aki mer, az nyer” és arról is, hogy a jó önismeret alapvetően fontos a célok meghatározásánál, valamint a karaktererősségeink is, amelyekre építeni tudunk egy adott cél kitűzésénél.

A célkitűzések téma mindenféleképpen hasznos és fontos lesz számunkra a jövőben is, hiszen a 9. évfolyamosok hamarosan már a pályaválasztás küszöbén állnak, és az adott személyiséghez illeszkedő szakma, foglalkozás megválasztása mindenféleképpen egy nagy feladat, cél a jövőre nézve.  Osztályfőnökként is igyekeztem tudatosítani a diákjaimban azokat a pozitív személyiségjellemzőket, amelyekkel egyénileg rendelkeznek, így megerősítő gondolatokat írtam nekik az elmúlt időszak tapasztalatai alapján személyre szabottan, valamint jó tulajdonságokat is gyűjtöttem az ajándék borítékok hátuljára.

A 2023-as évre kívánjuk, hogy mindenki találjon motiváló, személyiségéhez megfelelő célokat és tegyen is azok megvalósításáért!  

 

Az osztályfőnökök beszámolója alapján írta:

Rideg-Fekete Márta, Boldog Iskola iskolai projekt koordinátor, osztályfőnök