Új magyar szaktanterem a Batsányiban

Iskolánk ismét új, modern és jól felszerelt szaktanteremmel gazdagodott. A korábban könyvtárként, majd magyar szaktanteremként és az utóbbi több mint 10 évben több kisebb gazdasági irodaként is funkcionáló termet újra birtokba vehetik a tanulók. A terem kialakításáért, felújításáért és berendezéséért hálával tartozunk Kása Zoltán, Csongrád város díszpolgárának felajánlásáért. Ebben a különleges járványügyi helyzetben nagy kihívás volt számunkra összehangolni az ezzel kapcsolatos tevékenységeket, mint például a tanulói igények felmérését is, de a képek azt mutatják, hogy érdemes volt, hiszen új erőre kap tanár és diák akkor, amikor belép ebbe az igényesen és szakmailag teljeskörűen  berendezett tanterembe.

Nagyon büszkék vagyunk rá, köszönjük szépen!

Az itt megtekinthető rövid műsorral adjuk át ünnepélyesen is a kész tantermet, mely a Kása és Pozsár családok gimnáziumunkban tanult tagjainak emlékére készült Kása Zoltán és Pozsár Krisztina támogatásával.