Nyári tábor – de jó is volt!

Bárkai Flóra Fáni nyolcadikos diákunk eddigi versenyeredményei alapján részt vehetett egy nyári programozói táborban, Királyréten. Élményeit így osztja meg:

A Szeretem Csongrádot Egyesület 2020 nyarán pályázatot hirdetett, 2 csongrádi fiatalnak kínáltak részvételi lehetőséget a HelloWorld robotprogramozói táborába. A pályázathoz motivációs levelet és az eddigi eredményeim listáját kellett beadnom. Ezeknek köszönhetően vehettem részt az augusztusban, Szokolyán megrendezett táborban, amit ezúton is szeretnék még egyszer megköszönni.

A táborban sok érdekes dolgot tanultam és nem csak az oktatóktól. Nagyon jó volt olyan emberek között lenni, akik mind hasonló érdeklődési körrel rendelkeznek.

A királyréti bentlakásos táborban 4 csoportra voltunk osztva és ezen belül kb. 10-15-en voltunk. Minden nap más időpontokban volt egy, vagy két tematikus, kötött program és egy szabad. Például volt, hogy reggeli után egész délelőtt FLL feladatokon dolgoztunk, kora délután leteszteltük őket és pontozva lettek, majd késő délután medencéztünk egészen vacsoráig.
Vacsora után pedig általában közösségi programok voltak, amiket szintén nagyon élveztünk.
Bízom benne, hogy jövőre is megrendezik és ismét lesz lehetőségem részt venni a HelloWorld robotprogramozói táborában.