Mikola Sándor-díjat kapott Szabó László tanár úr

A Mikola Sándor-díjat az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat alapította 1961-ben. A díj névadója Mikola Sándor a Fasori Evangélikus Gimnázium fizika tanára volt 1897-től. Jelentős módszertani újításai nagyban segítették a tanári munkáját. Sok tehetséges tanítványa volt, többek között Wigner Jenő és Neumann János is.

Az oktatómunka területén elért kiemelkedő eredmények elismeréseként a Társulat Mikola Sándor-díjban részesíti azt az általános vagy középiskolai tanárt, aki a kísérletezésen alapuló iskolai fizikatanításban, a korszerű módszerek alkalmazásában vagy az ilyen tanítást elősegítő tevékenységben kiváló eredményt ért el. A jelenlegi szabályozás szerint évente legfeljebb két Mikola-díj osztható ki, ezek egyikét egy általános iskolai, a másikat egy középiskolai fizikatanár kapja. Ez az egyik legnagyobb elismerés, amit egy fizikatanár kaphat pályája során.

A díjakat minden évben az Országos Fizikatanári Ankéton szokták átadni, idén sajnos a veszélyhelyzet miatt elmaradt ez a rendezvény is. Így a 2020-as év díjait a szeptember 12-én, Budapesten megrendezett Eötvös Lóránd Fizikai Társulat küldöttgyűlésén adták át.

 

Az iskolai közösség nevében gratulálunk a díjhoz!