Fecskeavató a Batsányiban

Iskolánkban már évek óta hagyomány, hogy az 5.F osztályba érkező kis gimiseket, fecskéket szeptember végén vagy október elején felavatjuk játékos formában. Ez a kellemes és lelkesítő feladat a mindenkori 6.F osztályt illeti meg. Ebben az évben is megőriztük ezt a batsányis hagyományt és október 4-én megrendeztük iskolánkban a fecskeavatót. A 6.F osztállyal nagy izgalommal készültünk erre a napra és már jó előre kigondoltuk a nap menetét, a játékos feladatokat. Az osztály csapatokban dolgozott és ötleteket gyűjtött, így mindenki részese volt azoknak az előkészületeknek, amelyek már szeptemberben elkezdődtek.

Első feladatként a Fecske eskünek a szövegét találtuk ki, amit Molnár Eszter, Nemeskéri-Orbán Fruzsina, Kovács Emma és Antal Flóra írt össze. A vicces és eredeti szövegben sok feladatra eskettük meg a fecskéket, többek között ezekre: „Amit mondotok nekünk megcsináljuk, a tankönyveket lelkesen hordjuk utánatok! Mindig dicsérjük a 6.F-et és felelünk helyettetek minden reggel! Ha véletlenül megszegjük a fecske eskünket, 1-1 melegszendvicset rendelünk Nektek!” Az eskü felolvasásában Bozó Boglárka és Kertes Dorka segédkezett, akik szívesen vállalták ezt a nemes feladatot.

Az eskütétel után megleptük iskolánk tanulóit egy-egy kézzel készített, varrott fecskével, illetve a délután folyamán viselniük kellett egy fecskecsőrt, amit szintén megkaptak emlékbe. Az ajándékok elkészítésében Barta Bence, Kertes Dorka, Kardos Réka, Gurdon Lajos és Nagyistók Ádám is segített, akiket Lantos Adrienn tanárnő vezetett be a varrás rejtelmeibe.

A délután játékos feladatokkal folytatódott tovább, amelyeket 4 állomáson teljesíthettek az ötödik osztályosok, név szerint a Griffendél, Fekete-fehér, Power és a Halálfalók csapatok. Az 1. állomáson, az iskolai könyvtárban Harry Potter témában az elrejtett ládikát kellett megtalálni, kinyitni és megszerezni a benne rejlő kincseket. Lantos Adrienn tanárnő segítségére volt Laczkó Áron, Barta Bence, Gurdon Lajos, Fülöp Kornél, Erdélyi Janka, Bori Gréta és Mucsi Martin. A 2. állomáson a 6. osztályosok által összegyűjtött érdekes, vicces kvízkérdésekre kellett válaszolni. A legötletesebb kérdések a következők voltak: „Mit mond a rapper kacsa? Hip-háp. Hány kilogramm föld van egy gödörben? Semennyi. Nem vagyok nehéz, de a világ legnehezebb embere sem tud megtartani. Mi vagyok? Lélegzet.” A különleges kérdéseket Vidovics Fecó, Lukács Botond, Bartók Laura, Juhos Dóra, Erdélyi Janka, Lovas Gréta, Keller Kitti és Kertes Dorka gyűjtötték. Az állomáson Pataki Mónika, helyettes osztályfőnök segített értékelni a csapatok munkáját Lukács Botonddal és Vidovics Fecóval. A 3. állomás a 8/6-os tanteremben volt, ahol – az osztály eredeti ötlete alapján – a gimnáziumról kinyomtatott kép részleteit kellett megtalálni és kirakni a képet, maximum 5 perc alatt. A kirakós feladat után 15 kérdésre (a,b,c lehetséges opciókkal) kellett válaszolni, amelyeket szintén az osztály tagjai (Suti Simon, Kozma Péter) gyűjtöttek össze. Ki kellett – többek között – találniuk a fecskéknek, hogy hány tanterem van az iskolánkban, kapható-e gumicukor a büfében, vagy éppen azt, hogy hány szünet 15 perces. Utolsó feladatként 10 érdekességet kellett az internetről kikeresniük az iskolánkhoz kapcsolódóan. Az állomáson Pigniczki Péter, Ökrös Roland és Erőss Botond segített a csapatoknak. A 4. és egyben utolsó állomáson, a Klubban keksztorony építése várta a fecskéket, szoborcsoportot alkottak, bekötött szemmel kellett rajzolniuk, seprűvel labdát söpörni, illetve ping-pong labdákat kellett bedobni műanyag poharakba. Az állomáson Molnár Eszter és Antal Flóra volt a segítségemre.

A nap végén szendvicsekkel, üdítővel, finomságokkal láttuk vendégül az 5. osztályosokat, majd értékeltük az elért eredményeket. Az előzetes feladatokat is pontoztuk, így diákjaink sok pontot kaphattak a hét során összegyűjtött tanári aláírásokra, a menetlevél díszítésére és az osztálytermünk ajtaja előtti fotó elkészítésére is. A leglelkesebb csapat még Igazgató Úrral is készített egy közös fotót, sőt olyan csapat is volt, amelyik az Erasmus+ pályázat kapcsán hozzánk érkező külföldi vendégektől is gyűjtött be aláírást. ?

A nap folyamán sokat nevettünk és igazi kikapcsolódásban volt részünk a hét zárásaként. A délután sikeres megvalósításában köszönettel tartozom Lantos Adrienn, Pataki Mónika kollégáimnak, illetve az 5.F osztály segítőinek, így Tábori Leventéné osztályfőnöknek, Blázsik Tünde helyettes osztályfőnöknek és Leirer Tibor napközisnek. Végül, de nem utolsó sorban a 6.F osztály szülőinek is hálás köszönettel tartozunk, hiszen ők is nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, és méltó módon vendégül láthassuk az új fecskéket.   

Jövőre átadjuk a staféta botot a mostani fecskéknek, ezt pedig mi fogadjuk meg!

 

Írta:

Rideg-Fekete Márta, osztályfőnök