A ZENE VILÁGNAPJA ISKOLÁNKBAN

A Batsányiban ebben az évben is sor került a zene világnapjának megünneplésére, 2019. október 1-jén, kedden. Mint köztudott, ezt a napot 1975-ben nyilvánította Yehudi Menuhin világnappá és az ő kezdeményezésére ünnepelhetjük meg azóta is minden évben a művészetet, zenét, kultúrát. A napot igyekeztük úgy megszervezni, hogy maradandó élmény legyen iskolánk diákjai, tanárai számára.

A keddi napon a 2. szünetben érdekes online kvízjátékra (Kahoot) invitáltuk iskolánk diákjait és tanárait, amely kérdések különlegességek, érdekes tények köré épültek.

A 3. szünetben egy közös énekléssel (Valahol Európában: A zene az kell) ünnepeltük a zene világnapját az aulában, ahol iskolánk fiatalabb és idősebb diákjai is részt vettek a közös élményben.

A nap zárásaként a 6. órában egy rendhagyó énekóra keretén belül a Batsányiban tanuló hangszeres diákok léptek fel, és mutatták meg azt, hogy a zene tanulása, mindennapi művelése fontos, lélekemelő mindenki számára, és ahogyan azt Yehudi Menuhin is megfogalmazta: „a zene univerzális nyelv, amelynek segítségével az emberek jobban megérthetik egymást.”

A fellépőket mintegy 250 diák (9 osztályból) és kolléga hallgathatta meg, akik, minden bizonnyal, gyönyörű zenei élményekkel gazdagodtak a nap folyamán.

A műsorban fellépett Kardos Réka (6/F zongora), Puskás Szilvia (7/F zongora), Mester Barnabás (10/A zongora), Gerendi Anna (10/B citera), Urbán Dominik (citera), Kádár Miklós (10/B zongora), Jaksa Ádám (10/B basszus gitár) és Palásti Áron (12/F gitár).

A fellépők igazán változatos zenei stílusokba kalauzoltak minket, hiszen a népzenétől (Kalotaszegi dallamok) kezdődően egészen a modern műfajokig bezárólag (metál, filmzenék) sokféle stílusú zenei 

A rendhagyó óra zárásaként iskolánk két 11. osztályos diákja érdekes hanghatásokkal nevettetett meg minket, hiszen hallhattuk, hogy milyen hangja van a lufiban megbújó pénznek, illetve hogyan változik a hang magassága, ha egy szívószálat folyamatosan rövidebbre vágunk.

Reméljük, hogy a kellemes és vidám percekkel élvezetessé és emlékezetessé tettük a zene világnapját iskolánkban. A naphoz kapcsolódóan diákjaink gondolatokat és rajzokat is készítettek, amelyeket az aulában felállított paravánokra tettünk ki.

A nap eseményeit szerettük volna az utókornak is megőrizni, így készítettünk fotókat is, amelyeket az iskolai honlapon nézhetnek meg az érdeklődők.

 

Írta: Rideg-Fekete Márta

angol – ének-zene szaktanár