Kockafejű diákok a Batsányiban

Nagy izgalommal és sok programmal vártunk következő találkozónkat, melyet Magyarországon, intézményünkben, nemcsak a projektben résztvevő tanulóinkkal szerveztünk. Projektünk utolsó tanulói találkozóján bemutathattuk iskolánkban rejlő lehetőségeket és hogy mi hogyan terelgetjük diákjainkat ebben az izgalmas „e” világban, mely számtalan lehetőséget, ugyanakkor veszélyt is rejt a fiatalok számára. Megmutattuk nekik, milyen online és offline lehetőségeik vannak e nagy világban, lehetőségük szerint éljenek vele.

Az első nap az ismerkedéssel, intézmény és Csongrád város bemutatásával telt, így a héten igazi batsányis diákként élhetténk napjaikat.

A következő nap a tudományok és a szabadban töltött programok jegyében telt. A ráhangoló közös játék után a tanulók két csoportot alkotva vettek részt a délelőtti programokon. A két helyszínen, a technika teremben és a laborban, izgalmas feladatok várták a gyerekeket és tanáraikat. A technika teremben a Robotika világával ismerkedhettek. Intézményünk diákjai angol nyelvű prezentációja segítségével bepillantást nyerhettek az itt folyó munkába, a programozásba, majd a gyakorlatban ki is próbálhatták a hallottakat. Másik helyszín a tudományos diáklaboratórium volt, izgalmas és vidám kísérletek várták a diákokat. Többek között kipróbálhatták, hogy hogyan szúrhatnak át egy felfújt lufit egy kihegyezett hurkapálcával, anélkül, hogy kipukkadna vagy hogyan „fújhatunk fel” egy léggömböt, úgy, hogy mi magunk hozzá sem nyúlunk. Déután kerékpározás keretében ismerkedhettek a vendégeink Csongrád természeti szépségeivel, a Körös-toroknál a kilátóról megcsodálhatták a gyönyörű tájat. A túra végén kürtőskalács sütésre invitáltuk a csapatot. Lelkesen vettek részt a sütögetésben, nagyon jó hangulatban telt ez a része is a délutánnak. A gyerekek nagy része az estét is együtt töltötte, a vendéglátó szülők ügyes szervezőkészségének köszönhetően.

Szerdán a ráhangolást és a feszültségek oldását segítő játékos feladatok után, elindultunk Ópusztaszerre. Megtekintettük a Feszty körképet, majd egy igazán rendhagyó iskolai órára ültünk be a SES csapat diákjaival és tanáraival. Az óra során alkalmunk nyílt megtapasztalni, hogy milyen is lehetett száz évvel ezelőtt a tanyasi-falusi iskolák padsoraiban ülve tanulni. Délután meglátogattuk Szeged városát, ahol papír alapú térképet követve kellett tájékozódniuk a diákoknak. A kijelölt nevezetességeknél fényképeket kellett készíteniük és feltölteniük a közös facebook csoportunkba. Fáradtan, de élményekben gazdagon zártuk ezt a napot.

Mobilitási hetünk csütörtökén a költészet napja kapcsán a résztvevő országok saját versekkel készültek, majd az iskolánk laboratóriumával ismerkedhettek két foglalkozás keretében. Törökné Török Ildikó tanárnő és Tábori Levente tanár úr közreműködésével biológiai és kémia kísérleteket végeztünk. Fontosnak tartottuk, hogy mindezt pármunkában, angol munkanyelven oldják meg az ideérkező diákok.
A közös ebéd után játékos feladatokkal készültünk fel az iskola udvarán a következő programra. Ennek helyszíne a belvárosi halászházak voltak. A négy állomás során barangolhattak a nemzetközi csoportok egyik tájháztól a másikig és közben kézműves hagyományainkkal ismerkedtek meg: agyagoztak, tojást festettek, magyaros ékszert készítettek és csörögefánkot sütöttek.
Tartalmas napot tudtunk magunk mögött, amit a diákok a vendéglátó családoknál búcsúesttel zártak.

Az Erasmus+ SES hét utolsó napjának reggelén a projekt zárására került sor első lépésként iskolánkban. A pénteki napon a résztvevő országok koordinátorai szóban értékelték a projektet, amely során kiemelték azt, hogy igazán sikeresen zárult a 2 éves pályázati munka. Örültek annak, hogy a találkozások során bőven nyílt arra lehetőség, hogy sok olyan közös programon vegyenek részt a tanárok és diákok, amelyek megmutatták azt, hogy hogyan is lehet a 21. században digitális eszközök nélkül, kellemesen és hasznosan eltölteni a szabad időnket. A magyarországi vendéglátók, Kiss Attila intézményvezető  jellegzetes ajándékcsomagokat adtak át a külföldi vendégeknek, amelyek ezentúl is emlékeztetni fogják őket az Erasmus+ projektre és a helyi vendégszeretetre. A nap folyamán Budapesten a Parlament meglátogatását követően a főváros több turisztikai látványosságait is lehetőségük volt látni csapatunknak. E program keretén belül angol nyelvű idegenvezetésben volt részünk és vendégeink elmondása szerint sok érdekes információt tudtak meg hazánk egyik legpatinásabb épületével kapcsolatban, fővárosunkról. A délután folyamán volt időnk ellátogatni a Vásárcsarnokba is, ahol ténylegesen megismerkedhettek vendégeink a tradicionális magyar konyha ízeivel illetve arra is lehetőséget kaptak, hogy jellegzetes magyar ajándékokat vásároljanak. Összességében a projekt utolsó napja is igazán kellemesen telt és sok élménnyel gazdagodva, szép emlékekkel utazhattak haza másnap a dán, török, horvát és észt vendégeink.

A Csongrád TV-ben 9:50-től itt látható rövid beszélgetés programunkról.