Észtországban jártunk

Erasmus+ projekt keretében 2018. november 18-24 között Észtországban jártunk, 4 diák és két kísérő tanár, ahol a diákcsere program harmadik találkozóján vettünk részt. Hosszú repülőút után este érkeztünk meg Tallinba, ahonnan több mint két órás autóbuszozás után jutottunk el az úti célunkhoz, Tartuba. A diákok családoknál voltak elhelyezve, lehetőséget nyújtva az angol nyelv gyakorlására valamint arra, hogy betekintést nyerjenek az észt családok mindennapjaiba, ezáltal ismerkedhessenek egy másik ország kultúrájával.

Az első napon a helyi színházba is ellátogattunk el, ahol betekintést nyertünk a kulisszák  mögé és a diákok gipszből készíthettek egymásról maszkot. A délelőttöket többnyire a vendéglátó iskolában töltöttük, ahol különböző műhelymunkák keretében megismerhettünk olyan tevékenységeket, melyek különleges, kreatív lehetőségeket kínáltak a szabadidő hasznos eltöltésére. Például a Minecraft programmal diákjaink a Lánchidat építették meg csapatban és meséltek róla, természetesen angol nyelven, a partnerországok tanulóinak. A Scratch program használatával bemutathatták egyéni kreativitásukat.

Újszerű és nagyon különleges technikával ismerkedtünk meg az egyik workshop alkalmával, amelyet stencil technikaként ismerhetünk itthon és sokan a legtrendibb technikaként emlegetnek, mégis alig tudnak valamit róla a fiatalok. A saját fotóink alapján előrajzolt stencil sablonokat mi vágtuk ki és véglegesítettük. Nagy sikerélményt adott mindenkinek.

Hatalmas élményt adott mindenkinek az AHHAA Centre amely a Csodák Palotájához hasonlítható, mindenféle érdekességet, technikai furcsaságot elénk táró hely. Készítettünk csokoládét és csodálatos élményt nyújtott a Planetáriumba tett látogatás is.

Esténként a családok közös programokat szerveztek, voltak a diákok uszodában, elmentek bowlingozni és korcsolyázni is a vendéglátó gyerekekkel.

A tanároknak lehetőségük volt a szakjuknak megfelelő órákat látogatni, megismerkedni új tanítási módszerekkel és egy kis ízelítőt kapni az észt oktatásról és az iskolai életről.

Az egyik fő programja volt a mobilitásnak a projektdal közös eléneklése az iskolai dalversenyen. Már az utazás előtt gyakoroltak a diákok, tanulták a szöveget, próbálták a közös éneklést. A fellépést szintén próbák előzték meg. Az iskolai dalversenyen Magyarországot képviselve, egyetlen külföldi fellépőként Hekkel Zita énekelt egy népdal csokrot, nagy sikerrel.

Az Észt Nemzeti Múzeumban az ország történelmével és hagyományaival ismerkedtünk a majdnem két órás tárlatvezetés során; jó lehetőség volt a hallás utáni szövegértés gyakorlására. Ugyanezen a napon voltunk a fejjel lefelé épített házban is.

Az utolsó napon ismét a technikáé volt a főszerep, irányítható autót készítettek kartonból és hurkapálcából. Mivel csak este 6 órakor indult a gépünk haza, szerencsések voltunk, mert egy napot még Tallinban tölthettünk, városnézéssel.

Sokszínű, érdekes és élményeket nyújtó programokon vehettünk részt Észtországban, miközben új barátságok alakultak ki és már meglévők mélyültek tovább. A diákok elmondásuk szerint nagyon jól érezték magukat és kifejezetten hasznosnak értékelték a kint eltöltött időt.

Sok hasonlóan csodálatos élményt kívánunk mindenkinek!

Hekkel Zita, Dancsó Eszter, Kiss Máté, Tóth Máté valamint Rideg-Fekete Márta és Leirerné Katona Ágnes