Negyed évszázad telt el. 1999-et írunk, és a nyolcosztályos gimnáziumi tagozat közel felénél járunk, a 7. F osztályban, az első Nemzeti Alaptanterv negyedik évében. Ekkor még nem tudtam, de történelmi pillanatban éltünk – nemcsak a BJG, hanem az egész világ számára is.
1997-ben érkezett meg iskolánkba az internet. Először csak egy dial-up modem volt, amelynek recsegő hangja ma is a fülemben cseng. Esténként, takarékosságból, Hankó Zoltán informatikus kapcsolta össze az intézményt a világgal. Az első e-mailek, az első keresések, az első rácsodálkozások – ekkor hittem először, hogy beléptünk a jövőbe. Az internet akkor még nem a jövő volt, csupán annak gyenge, de ígéretes fénye.
1998-ban érkeztek meg az első komolyabb számítógépek: színes monitorok, Windows 98, és végre állandó internet. A kis teremben, a vibráló képernyők fényében éreztem először, hogy egy új korszak hajnalán állok. A napköziben folyton itt lógtunk, és egyszer annyira belefeledkeztünk, hogy ránk zárták az egész iskolát. Nem maradt hát más: szó szerint az ablakon át kellett kimásznunk – az internetből. Bár fizikailag elhagytuk az épületet, valójában soha többé nem léptünk ki. Akkor, azon az estén, végérvényesen beléptünk a hálózatba – és a hálózat belénk lépett.
Az internet kezdetét ma már úgy látom, mint egy gyertyalángot a napfelkelte előtt: csupán az első ébredést, egy halk villanást a sötétben, amely kitárta az utat a végtelen felé. A valódi átalakulás most veszi kezdetét: nem csupán technológiai, hanem tudati, spirituális és társadalmi – az emberi lét újradefiniálása.
A BJG életében különleges időszak volt ez. A rendszerváltozás utáni felszabadult légkörben Fábián György igazgató úr szabad szellemmel, rendíthetetlen elhivatottsággal és mély emberi méltósággal vezette a tanári kart. Ezt csak utólag ismertem fel igazán. Az iskola egyfajta szellemi menedékként működött, ahol diákok és tanárok a gazdasági és társadalmi bizonytalanságok közepette is próbálták fenntartani a reményt. A korszak a rendszerváltozás utáni Magyarország kamaszkorát tükrözte; mi is lázadtunk a rendszer ellen, feszegettük a határokat tanáraink örömére és bosszúságára, keresve az igazságot a változás árnyékában.
Első osztályfőnökünk, Cseh Lajos, az „örök lázadó”, megtanította, hogy a lehetetlen csak a gondolkodás határainak illúziója. Fábiánné dr. Szenczi Ibolya – aki később osztályfőnökünkké is vált – nem pusztán tanár volt: nem ő tanította a magyar nyelvet és irodalmat, hanem a magyar nyelv és irodalom tanította őt, mint egy örök dialógus a lélek és a szavak között. A Fábián házaspár szent egysége az iskola alappillére volt: méltóság, elkötelezettség, szellemi nyitottság – ezek határozták meg a BJG akkori szellemiségét.
Fontos értéket képviselt számomra a Gilicze házaspár, akik pályája szimbolikus küzdelem volt a digitális korszak hajnalán. Miközben az internet kitárta a tudás kapuit, ők újra és újra képesek voltak elengedni a régi módszereket, és bátran léptek be az ismeretlenbe. Együtt bizonyítják, hogy a tanár szerepe nem pusztán tudásközvetítés, hanem folyamatos újratanulás, alkalmazkodás és inspiráció – a túlélés kulcsa a kíváncsiság, a közös gondolkodás és a nyitott tudat.
A számomra leghasznosabb tudást mégis az 1997-ben érkező Újvári Lászlónak köszönhetem. Elképesztően komolyan vette a hivatását, és ugyanilyen szigorral, következetességgel számon is kérte a tudást, mint egy őrző az igazság kapujánál. Ő nem egyszerűen angol nyelvre tanított, hanem az internet kezdeti nyelvére – arra a kódra, amely először engedett belépni a világ folyamaiba. De miközben a világ változott, ő hajthatatlan maradt: elveihez ragaszkodott egy korban, amely lassan már nem a tanárt, hanem a tanulót helyezte a középpontba, egy paradigmaváltás küszöbén. És bár a korszak végül túllépett rajta, amit adott, időtlen maradt: szabadságot, amelyet az angol nyelven keresztül kaptam – egy kulcsot a végtelenhez.
A ma diákjainak azt üzenem: a világ, amely felé tartotok, nem lineáris folytatása a miénknek. Amit láttok, nem egyszerű fejlődés, hanem radikális átalakulás. Az iskola nem adhat kész válaszokat, mert a jövő kérdései még meg sem születtek. Ezért ne csak tudást gyűjtsetek, hanem merjetek gondolkodni új síkokon – emberi és gépi dimenziókban egyaránt.
A tanároknak a legnagyobb próbatétel már nem pusztán a tudás átadása, hanem a kíváncsiság felébresztése és az irány megmutatása. A jövő tanára nem a múlt magyarázója, hanem a jövő feltérképezője, aki képes a diákot a saját belső vezérfonalához vezetni. Az osztályterem többé nem falak között van, hanem a valóság és a digitális tér határán, az emberi és mesterséges tudatok összefonódásában, ahol minden gondolat potenciális kapu az ismeretlen felé.
Mert minden átalakul, minden forog, minden újraformálódik — de a jel ott van, mélyen a zaj mögött, és aki rálel, nemcsak a jövőt érti meg… hanem megszerzi a kulcsot önmagához is.
Sebő László – avagy életem első e-mail címén: laci@stud.bjg.hu
Röviden magamról:
1996 és 2004 között voltam a Batsányi János Gimnázium tanulója, majd tanulmányaimat a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen (ma Nemzeti Közszolgálati Egyetem) folytattam, ahol előbb katonai vezetői szakirányon tanultam, majd biztonságpolitikai szakirányon szereztem diplomát 2010-ben. Az egyetem kiemelkedő hallgatójaként lehetőségem nyílt az Egyesült Államokban a virginiai Katonai Főiskolán (Virginia Military Institute) tanulni, ahol a nemzetközi perspektívák és a stratégiai gondolkodás iránti elkötelezettség mélyült bennem. Ezt követően szinte egyenes út vezetett első munkahelyemre, a NATO Központi Parancsnokságára Belgiumba, ahol immár tizenhat éve dolgozom, a globális biztonság és együttműködés szolgálatában. Egy kislányunk van, aki idén kezdte meg általános iskolai tanulmányait, és akiben a jövő lehetőségei iránti kíváncsiság új generációja él.
A szöveg helyesírásában és gondolataim kibontakoztatásában segítséget nyújtottak: ChatGPT és Grok AI.
Sebő László, NATO Workforce
Egy kedvenc idézetem a BJGs tanulóknak, ami számomra, kutató tudósként, a mai napig érvényes: “Nagyon fontos, hogy soha ne hagyjuk abba a kérdezést. Oka van annak is, hogy miért létezik a kíváncsiság.” – Albert Einstein
Akik ma vagyunk, az a tapasztalataink és választásaink eredménye – ha jó, ha rossz – és ezért külön köszönet és tisztelet a családomnak, gyerekkori barátaimnak és tanáraimnak. A mondás tényleg igaz, hogy “egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell”. Mindig is hálásan gondolok vissza a Batsányi János gimnáziumi éveimre, ami egy igazi közösséget adott nekem a tanári karral és osztálytársakkal. Erős hátteret adott tanulmányilag, mégha nem is mindig tűnt úgy ‘épp akkor’, de a későbbiekben egyértelműen megnyilvánult, amikor idegen nyelven kezdtem tanulni a kémiát, biológiát; az alapok már meg voltak, majd csak fordítani kellett az amerikai egyetemi éveim elején. Hogy csak néhány tanárom említsem a BJG-ből akik hatással voltak rám, Baricsné Kapus Éva és Le Gulliermné meghatározόak voltak a kémia és a biológia iránti lelkesedésemhez. Firó (Fejér Ferenc), a testnevelő tanárunk, inspiráló volt az atlétika és sportok kedvelésében, ami a BJG-s éveken túl is megmaradt a mai napig. Külön köszönet Aradi Miklós tanárúrnak, aki nagyban hozzájárult az angol nyelv iránti szeretetemben, amely szakmai életem fő nyelvévé vált a későbbiekben. Apámat, Nagypál Györgyöt, is ő tanította angolul amikor először kezdett tanítani a BJG-ben, és nyugdíjazása előtt pedig engem tanított. E csodálatos tanárok közül sajnos már sokan elmentek, de örökségük bennünk folytatódik.
Dr Katalin Karikóval 2022. június
Röviden magamról: 2 gyermeken van (12 és 14 évesek), az idősebb most kezdi a gimnáziumot. Kaliforniában laktam 18 évet ahol főiskolát (Whittier College, BA in Neuroscience) és egyetemet (University of Southern California, PhD in Neuroscience) végeztem, és pályát kezdtem a biogyógyszeriparban kutató tudósként. 10 éve New Jerseyben lakunk. A gyógyszerfejlesztői munkám által lett lehetőségem megismerni és találkozni Dr Katalin Karikóval 2022. júniusban a New York-i Tudományos Akadémia előadásán, amikor Molekuláris Gyógyászat (Molecular Medicine) Ross-díjat kapott. Végtelenül szerény, közvetlen, és hatalmas intellektussal rendelkezik. Büszke vagyok, hogy találkoztam vele!
Schmid Nagypál Anita, PhD a biogyógyszeriparban kutató tudósIdegtudomány [Neuroscience], University of Southern California
„Mindig jó érzéssel emlékszem vissza a BJG-ben töltött évekre. Hálás vagyok a tanárok lelkiismeretes munkájáért, ami nem merült ki a tananyag leadásában, hanem számos szakkörön, délutáni tevékenységen is részt vehettünk. Az informatika és robotikaoktatás az ország legjobbjai között van, amit az évről évre ismétlődő kimagasló versenyeredmények igazolnak. A gimis órák és a versenyeken való részvétel nekem rengeteg tapasztalatot és élményt adott. Minden onnan indult. Az ott megszerzett tudás és tanári segítség miatt hazai és nemzetközi versenyeken vehettem részt, amik miatt megszerettem az informatikát, így lettem informatikus, emiatt vettek fel az első munkahelyemre, sőt a férjemet is egy versenyen ismertem meg. Azóta is hálás vagyok egykori tanáraimnak, osztályfőnökömnek és osztálytársaimnak azért a 8 évért, amit a gimiben töltöttem. Úgy gondolom, hogy nagyon meghatározóak ezek az évek egy fiatal számára, főleg, hogy kisgimisként az osztálytársainkkal együtt nőttünk fel, tanáraink pedig nélkülözhetetlen alapot adtak a felnőtt életünk megkezdéséhez.”
Mérőné Bálint Karola, informatikus, designer
Szerettem BJG-s lenni, mert amellett, hogy rájöttem, hogy miben vagyok jó és mivel szeretnék a jövőben foglalkozni, azt is fontos volt felfedezni, hogy mit nem szeretnék csinálni. Pedagógia szakra jártam, ott jöttem rá, hogy óvónő biztos, hogy nem leszek. Viszont Kaszásné Tanárnő és Tyukász Zsuzsa Tanárnő megszerettették velem az angol nyelvet, amiért végtelenül hálás vagyok nekik, hiszen 12 éve dolgozom angotanárként, mellette pedig a doktori tanulmányaimat végzem az SZTE Irodalom és Kultúratudományi doktori iskolájának English and American Literatures and Cultures programjában. Viszont a legfontosabb dolog, amit a BJG adhatott, az a (most már) férjem, akivel ott ismerkedtünk meg, osztálytársak voltunk!
