Harmat Árpád történelem szakos középiskolai tanár harmat.arpad@bjg.hu

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán kaptam meg történelemtanári diplomámat 2009-ben. Azóta tanítok töretlen lelkesedéssel a múlt eseményeiről (2022 óta már a Batsányi gimnáziumban). Szerencsésnek mondhatom magam, mert a hivatásom egyben a hobbim is: szabadidőmben történelmi témájú cikkek, posztok készítésével foglalkozom. A tanítás során nem csak átadni akarom a történelmi ismereteket diákjaim számára, hanem arra is törekszem, hogy megszerettessem velük ezt a csodálatos tudományt. (tovább…)

Hekkelné Zsíros Ildikó matematika-informatika szakos tanár, osztályfőnök hekkelneildiko@bjg.hu

A szegedi egyetemi évek után 1998-ban kezdtem tanítani matematika – informatika szakos tanárként. Biztosan állíthatom, hogy lendületem azóta is töretlen, energiát adnak a gyerekekkel töltött mindennapok, és minden nap más! – többek között ezt is szeretem a tanításban. A változatosság a gyerekek sokszínűségéből is fakad: akár őszinte – akár csibész, akár bőbeszédű – akár halkszavú, mind törődésre, következetességre vágyik az iskolában éppúgy, mint a családokban. Ezt a biztonságot kell megadnunk nekik. Szeretném, hogy vigyék magukkal az órák hangulatát, fegyelemre és figyelemre tanítom őket, hogy a matematikában megszokott módon később is alaposan, tervszerűen, kreatívan dolgozzanak. (tovább…)

Herczegné Zsiga Ágnes angol szakos tanár, osztályfőnök zsagi@bjg.hu

„A nyelvtudás egy olyan kincs, ami követi tulajdonosát mindenhová”

1998. óta tanítok a BJG-ben angol nyelvet.
Számomra a legnagyobb öröm, amikor egy diákot úgy tudok megtanítani angolul, hogy beszélgetés közben szinte el is felejti, hogy magyarul is tud. Úgy gondolom, hogy a nyelvtudás iskolai végzettségeken és nyelvvizsgákon túl egy olyan „útlevél” számukra, ami az egész életüket végigkíséri, megkönnyíti. Óráimon ezt a célt tűzzük ki magunk elé a diákokkal, elkezdve a kezdő szinttől a haladóig. (tovább…)

Huszák Béla Testnevelés-filozófia szakos tanár, Sport és Művészetek Munkaközösség vezetője, osztályfőnök huszak.bela@bjg.hu

„Blues is easy to play, but hard to feel”

2017 szeptembere óta a Batsányi János Gimnázium testnevelő tanára vagyok. Életem során versenyszerűen úsztam, vízilabdáztam, kosárlabdáztam, amerikai fociztam, röplabdáztam (strandröplabda) és jelenleg is aktívan kézilabdázom NB2-ben. A sport, a mozgás és az egészséges életmód nagyon fontos részét képezi életemnek. Testnevelés óráim és tanári hitvallásom fő célja, hogy megszerettessem a testmozgást a diákokkal, főként játékos, zenés, alternatív és hagyományos mozgásformákon keresztül. (tovább…)

Kecskés Anita matematika-informatika szakos tanár ancsa@bjg.hu

Diplomáim megszerzése után kezdtem el egyből tanítani a Batsányi János Gimnáziumban, ahol a középiskolai tanulmányaimat is végeztem. Mindig is szerettem ezt az iskolát és alig vártam, hogy a régi tanáriam mellett, a tantestület tagja lehessek. Csupán egy tanévet tanítottam végig miután néhány évre Londonba költöztem. Hazetérésem után lehetőségem volt a gimnáziumban folytatni munkámat, mindkét szakomat tanítani és azóta is itt dolgozom, bár évek óta már csak matematikát tanítok. Nemcsak szeretem a szakmám, hanem szívesen dolgozom  gyerekekkel. (tovább…)